2024 március 28

430 forint fölött a dollárárfolyam – történelmi mélypont

Tegnap a jegybank monetáris tanácsa az egy százalékpontos piaci várakozásoknál nagyobb lépésben, 125 bázisponttal 13,0 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot. A Magyar Nemzeti Bank elnöke a monetáris tanács keddi ülését követően egyúttal bejelentette a kamatemelési ciklus befejezését is. A forint árfolyama az alapkamat vártnál nagyobb megemelésére erősödött, majd a ciklus lezárásának hírére gyengült.

Új árfolyammélypont

A dollár jegyzése már szerdán reggel 427.65 forinton állt, ami már önmagában történelmi árfolyammélypontot jelentett. A forint gyengülésének és a dollár erősödésének köszönhetően az USD/HUF kurzus szerda 11 óra után átlépte a 432 forintos szintet is.

Jelenleg 430 forint környékén jár a jegyzés, az euró árfolyama is átlépte a 413 forintos szintet.

Január elején még csak 320-325 forintot kellett adni 1 amerikai dollárért, tavaly ilyenkor pedig még 300 forint alatt járt az árfolyam. A jelenlegi árfolyam mellett 2022-ben már több mint 33 százalékkal gyengült a magyar fizetőeszköz az amerikai dollár ellenében.