2024 március 29

A társas vállalkozások több mint fele nem éri el a tinédzser kort, de vannak azért biztató jelek is

„A frissen induló társas vállalkozások negyede 5 éven belül, több mint fele pedig 10 éven belül befejezi működését, ami nem túl fényes jelenség a hazai cégbázis stabilitását nézve” – kezdi elemzését Pertics Richárd, az Opten céginformációs szolgáltató elemzője. Természetesen nem lehet általánosítani, hiszen a hazai cégek között is sok a nagymúltú, stabil vállalkozás, de a megszűnési adatokból egyértelműen látszik, hogy a cégfluktuáció jóval magasabb a kívánatosnál. Az elmúlt 25 évben közel 1 millió társas vállalkozás lépett a piacra, de jelenleg csak 470 ezer működik, és a magas cégalapítási számok ellenére a vállalkozások összesített száma stagnál.

Még az elmúlt 5 évben is 27-29 ezer új cégbejegyzés került közzétételre évente, 2021 ráadásul különösen erős volt cégalapítás szempontjából, amikor 1 év alatt közel 34 ezer társas vállalkozás jött létre Magyarországon. A sok új vállalkozásnak viszont csak akkor örülhetnénk igazán, ha az újonnan induló cégek a gazdaság szerves részévé válnának hosszú távon is. Az adatok viszont eddig azt mutatták, hogy az új vállalkozások egyre kisebb százaléka tud sikeresen megbirkózni a „fiatalkori” éveivel. Ez az arány ugyan javult valamelyt a 2021-es és 2022-es megszűnéseket is vizsgálva, de alapvetően sokkal alacsonyabbak a jelenlegi túlélési arányok, mint a korábbi években.

Vállalkozások túlélési rátája az alapításukhoz mért 1- 5-10-15-20 éves intervallumban

Alapítás éveCégalapítások száma1 éves túlélési arány5 éves túlélési arány10 éves túlélési arány15 éves túlélési arány20 éves túlélési arány
199639 00396,25%79,75%61,57%48,99%36,23%
199757 09495,66%81,36%63,73%50,77%37,01%
199860 94297,11%82,29%63,81%49,25%35,77%
199939 04097,84%84,46%64,84%47,59%34,61%
200044 12197,85%85,21%64,47%45,89%34,04%
200140 75197,64%85,27%62,52%42,74%32,33%
200239 30497,88%85,20%60,66%40,54%N/A
200338 30398,18%85,15%58,82%39,60%N/A
200439 05198,42%85,35%58,18%39,86%N/A
200533 41098,56%83,25%54,05%38,05%N/A
200632 84398,53%82,71%51,79%38,46%N/A
200734 07698,70%82,27%50,71%N/AN/A
200848 71998,94%81,99%48,66%N/AN/A
200947 63298,76%80,44%46,55%N/AN/A
201046 99699,29%76,36%46,51%N/AN/A
201150 35799,50%73,68%47,14%N/AN/A
201238 50299,51%74,68%N/AN/AN/A
201333 15798,88%72,08%N/AN/AN/A
201429 53398,21%69,76%N/AN/AN/A
201525 00597,86%72,07%N/AN/AN/A
201626 11598,22%75,85%N/AN/AN/A
201726 74698,53%N/AN/AN/AN/A
201827 65698,37%N/AN/AN/AN/A
201929 01798,72%N/AN/AN/AN/A
202028 94998,82%N/AN/AN/AN/A

A vállalkozásoknak az 1 százaléka hullik el az első születésnapja előtt, ez még kevésbé kritikus. Ennél az időtávnál elég komoly gondot jelezne, ha magasabb megszűnési arányokkal találkoznánk, az közel sem tipikus működést mutatna. Jellemzően 1 évnél hosszabb távra terveznek a vállalkozók, és már a megszüntetési eljárások átfutási ideje miatt is „egyedi” teljesítményt mutatnak az 1 éves koruk előtt megszűnő vállalkozások, de a mostani 1 éves megszűnési arány még elfogadhatónak tekinthető.

Az ezredforduló „aranykora”

Az 5 éves túlélési rátákat vizsgálva viszont már igen érdekes trend rajzolódik ki a hazai cégbázisban. A 2000-es évek elején volt a legmagasabb a túlélési arány ezen az időtávon, az akkori 85 százalékos érték azonban 70 százalék alá is leesett az évek során, és azóta is igen alacsony szinten van. A 2021-2022-es megszűnéseket is figyelembe véve – azaz a 2016-ban alapított cégeknél – az arány visszakúszott 75 százalék fölé, így látszik némi javulás az 5 éves életképességet vizsgálva.

„A hosszabb távú túlélési arányok vizsgálatánál mindig érdemes figyelembe venni, hogy a vállalkozásoknál tapasztalható egyfajta természetes lemorzsolódás arány is, hiszen a sikeres, növekvő vállalkozás életében megjelenhetnek befektetők vagy egyéb komoly üzleti lehetőségek, amelyek eredményeképpen összeolvadások, felvásárlások, álalakulások történnek” – mondja Pertics Richárd. Ilyen esetekben – a cég technikai megszűnése ellenére – értelemszerűen maga a gazdasági tevékenység nem szűnik meg, csak egy új vállalkozási forma keretében folytatódik tovább.

A 10-15-20 éves túlélési arány az ezredforduló előtt alapított cégeknél a legmagasabb, jelenleg is erős stabilitást adnak ezek a vállalkozások a hazai gazdaságnak. A 90-es évek végén alapított vállalkozásoknál a 10 éves életben-maradási arány 65 százalék körül volt, míg a 15-20 éves arányok 50, illetve 37 százalék. Az elmúlt 20 évben azonban mindegyik időtávon sokat esett a túlélők aránya, jelenleg a vállalkozások 47-38-32 százaléka éri el a 10-15-20 éves kort.

Átalakuló cégkorfa

A magas cégalapítási számoknak és a túlélési arányoknak köszönhetően igen jellegzetes koreloszlás alakult ki a hazai vállalkozások körében. Jelenleg a hazai vállalkozások 42 százaléka 10 évnél fiatalabb, ami igen magas arány tekintve, hogy 1990 óta tömegesen alakulnak Magyarországon a társas vállalkozások. A vállalkozásoknak csupán 12 százaléka idősebb 25 évnél, a nagy múltú vállalatok aránya tehát igen alacsony jelenleg a cégbázisban.

A tendenciát nézve azonban vannak bíztató jelek is. Az elmúlt néhány év adatait nézve látszik, hogy a 25 éves kort megélt vállalatok száma nagyon szépen növekszik. 2018 -ban még csak 27 ezer ilyen vállalkozás működött a cégbázisban, de 2022-re a számuk közel 60 ezerre nőtt. Az idő múlása, a vállalkozások természetes öregedése természetesen növeli a magas életkorú cégek arányát, de ez ellen dolgozik a magas cégfluktuáció. A fluktuáció is meglátszik a koreloszlásokat vizsgálva, hiszen az 5 évesnél fiatalabb vállalatok alkotják jelenleg is a legnépesebb halmazt, jelenleg mintegy 118 ezer ilyen társas vállalkozás működik a hazai gazdaságban és arányuk folyamatosan magasan van az elmúlt éveket nézve.

Milliárdos baby cégek

A vállalatok életpályáját vizsgálva megfigyelhetünk egy másik érdekes jelenséget is, miszerint egyes vállalkozások milyen gyorsan érik el az évi 1 milliárdos nettó árbevételt. E tekintetben azonosítható egy igen sikeres vállalkozói kör, amely rövid időn belül éri el ezt az árbevételt. A 2020-as év kicsit gyengébb volt ebből a szemszögből, de az elmúlt évekről általánosságban elmondható, hogy a társas vállalkozások 0,7 százaléka már 1 éves korára eléri az 1 milliárd Ft-os árbevételt. Érdekes módon a milliárdossá váló cégek aránya hosszabb időtávon sem válik az 1 éves aránynál sokkal magasabbá. 5 éves időtávon a vállalkozások 1,1 százaléka lesz milliárdos, és ez az arány már nem változik jelentősen hosszabb időtávon sem.

1 milliárd Ft-os árbevételt elérő vállalkozások aránya alapítás évéhez viszonyítva

Alapítás éveCégalapítások számaMrd+ árbev. 1 év utánMrd+ árbev. 5 év utánMrd+ árbev. 10 év utánMrd+ árbev. 15 év utánMrd+ árbev. 20 év után
199639 0030,00%0,59%0,96%0,91%0,91%
199757 0940,18%0,64%0,78%0,71%0,78%
199860 9420,25%0,64%0,76%0,64%0,75%
199939 0400,29%0,79%0,82%0,88%1,02%
200044 1210,41%0,69%0,72%0,84%0,88%
200140 7510,45%0,69%0,66%0,72%0,82%
200239 3040,47%0,64%0,60%0,77%N/A
200338 3030,54%0,86%0,72%0,87%N/A
200439 0510,52%0,76%0,73%0,96%N/A
200533 4100,74%0,73%0,82%1,08%N/A
200632 8430,73%0,87%0,89%1,17%N/A
200734 0760,87%0,83%0,94%N/AN/A
200848 7190,50%0,58%0,80%N/AN/A
200947 6320,51%0,60%0,85%N/AN/A
201046 9960,50%0,61%0,82%N/AN/A
201150 3570,56%0,59%0,75%N/AN/A
201238 5020,39%0,63%N/AN/AN/A
201333 1570,71%1,13%N/AN/AN/A
201429 5330,65%0,92%N/AN/AN/A
201525 0050,78%1,15%N/AN/AN/A
201626 1150,69%1,09%N/AN/AN/A
201726 7460,84%N/AN/AN/AN/A
201827 6560,77%N/AN/AN/AN/A
201929 0170,75%N/AN/AN/AN/A
202028 9490,54%N/AN/AN/AN/A