Lengyelországban felgyorsult a kiskereskedelmi forgalom csökkenése januárban éves szinten.

A lengyel statisztikai hivatal (GUS) pénteken azt közölte, hogy januárban reálértékben 6 százalékkal esett a kiskereskedelmi forgalom éves összevetésben a decemberi 0,8 százalékos csökkenés után. A PAP lengyel hírügynökség által megkérdezett szakértők kisebb, 5 százalékos januári visszaesést vártak. Januárban 24,9 százalékkal zuhant a kiskereskedelmi forgalom decemberhez képest, amikor 19,8 százalékos növekedést regisztráltak a megelőző hónappal összevetve. Az elemzői várakozások átlagában kisebb, 23,8 százalékos havi szintű visszaesés szerepelt.

Éves szinten januárban a legjelentősebben, 40,8 százalékkal a ruházati termékek és lábbelik forgalma csökkent, míg a havi szintű visszaesés élén is ez a termékkör állt, 52,1 százalékos eséssel. Ugyancsak pénteken ismertetett adat szerint januárban 10 százalékkal csökkent az építőipari termelés éves szinten a szakértők által becsült 8,2 százalékos esés helyett, míg havi összevetésben a csökkenés 62,8 százalék volt, minimálisan meghaladta az elemzők által várt 62,7 százalékos zuhanást. Lengyelország hazai összterméke (GDP) tavaly 2,8 százalékkal csökkent nem végleges adatok szerint, a kormány az idei évre 4 százalékos gazdasági növekedéssel számol.