2024 április 19

Vészriadót fújt a MOSZ

Soltész Gyula, a Tolna megyei TESZÖV elnöke, a Naki Mezőgazdasági Zrt. elnöke elmondta: az élősertés felvásárlási ára 395-400 forint kilogrammonként, egy kiló élősertés előállítási költsége ugyanakkor 407 forint körül van. Úgy vélte: ahhoz, hogy a megemelkedett takarmányárakat is fedezze a felvásárlási ár, annak belátható időn belül el kellene érnie a kilogrammonkénti 500 forintot.

A választmányi ülésen elhangzott, hogy az ország minden részében hasonló gondokkal küzdenek a sertéstartók, ezért többen szorgalmazták az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentését, a feketegazdaság visszaszorítását, az őstermelők helyzetének felülvizsgálatát.

Tóth István, a MOSZ titkára közölte: a kormány elé viszi az ügyet, mert tudomása szerint a szaktárcának nincsenek mozgósítható önálló forrásai az ágazat megsegítésére. A MOSZ adatai szerint a sertésállomány 3 millió alá csökkent, ilyen kevés sertés utoljára a II. világháború alatt volt Magyarországon. A nagy hőségben az állatok száma tovább esik, eddig mintegy 50 ezer sertés pusztult el. Mindeközben a kukorica ára rövid idő alatt 30 százalékkal nőtt, a fehérjetakarmányoké pedig ennél is nagyobb mértékben. A hízlalási költségek 60-70 százalékát pedig a takarmányköltségek teszik ki. A MOSZ szerint ha az ágazat nem kap gyors segítséget, a sertésszám Magyarországon akár 2 millió alá is csökkenhet.

A választmány a kritikus helyzetre való tekintettel elengedhetetlennek tartja a nemzeti támogatások teljes összegű gyors kifizetését, egy kamattámogatott hitelkonstrukció meghirdetését a sertéstartók számára, valamint egy állami takarmányalap létrehozását. Javasolják azt is, hogy a tenyésztőket mentesítsék a korábban vállalt állattartási kötelezettség alól.