Vegyes indexekkel indult szerdán a kereskedés az amerikai értékpapírpiacokon.

A DJIA-30 index 0,03 százalékkal csökkent, az S&P-500 index viszont 0,10 százalékkal, a Nasdaq Composite index pedig 0,19 százalékkal kezdte magasabban a szerdai kereskedést. Az indexek kedden egy százalékot meghaladó nyereséggel zártak, a Nasdaq Composite új rekordon. Az amerikai kereskedés kezdetén az európai tőzsdeindexek emelkedést mutattak, a páneurópai gyűjtőindexek 0,6 százalékkal álltak magasabban, az euróövezeti pedig 0,3 százalékkal.

Az amerikai tőzsdei árfolyamokat szerdán erősítheti a koronavírus-válságból való kilábalás támogatására szánt ösztönzőcsomagról Washingtonban folyó egyeztetéseken elért eredmény, valamint az a piaci várakozás, hogy a Fed megerősíti elkötelezettségét laza monetáris politikája folytatása mellett. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) szerdán közép-európai idő szerint este nyolc órakor ismerteti döntéseit és legfrissebb gazdasági előrejelzését. Az olajárak csökkentek szerdán az amerikai nyersolajkészletek váratlan növekedése miatt, de a Brent ezzel együtt is még tartja magát 50 dollár felett, ahol legutóbb a koronavírus-válság előtt, márciusban tartózkodott.

Az elmúlt héten az amerikai olajkészletek 2 millió hordóval növekedtek az elemzők által várt 1,9 millió hordós csökkenés helyett. Az amerikai piacok nyitásakor a WTI nyersolaj ára 0,21 százalékkal állt alacsonyabban a nemzetközi kereskedelemben hordónként 47,52 dolláron, a Brent ára pedig 0,20 százalékkal 50,66 dollárra csökkent. Az eurót 0,32 százalékkal jegyzik erősebben 1,2190 dolláron. Az euró árfolyama nap közben átlépte az 1,22 dolláros szintet, közel három éve a legmagasabbat. Az euró 8,8 százalékkal áll erősebben év eleji árfolyamánál.

A főbb devizákkal szemben kalkulált dollár index szerdán 0,25 százalékkal állt alacsonyabban 90,18 ponton. A dollár-index legutóbb 2018 áprilisában állt hasonlóan alacsony szinten. A dollár-index az év eleje óta 6,7 százalékkal csökkent. Az arany spot ára 0,20 százalékkal, unciánként 1857,24 dollárra emelkedett. A spot ár szerdán 1865 dollár felett egy heti csúcsot is érintett annak reményében, hogy a Fed folytatja laza monetáris politikáját. Az év eleje óta az arany spot ára 22 százalékkal emelkedett.