2024 március 29

Újra megtelt sörrel a Budai Vár

Szerdától közel 200 fajta hazai és nemzetközi, ismert és kevésbé ismert sört és sörkülönlegességet kínálva várja vendégeit a II. Budavári Sörfesztivál. 

A Várban – a Hunyadi- és az Oroszlános udvaron, valamint a Savoyai teraszon – 16 kiváló kisüzemi sörfőzde és a legnagyobb hazai gyárak, kimondottan a Sörfesztiválra készített különleges sörei is megkóstolhatók 2012. augusztus 29. és szeptember 2. között. A Dreher Sörgyárak az Üvegtigris lakókocsiba is betekintést enged a látogatóknak, míg a HEINEKEN Hungária esténként DJ-vel segíti fokozni a hangulatot. Az öt nap alatt közel 40 zenekar – a nyitónapon a Republic – és a legnépszerűbb Dumaszínházas humoristák is fellépnek, a külföldi sztárvendég pedig idén a svéd Rednex lesz a pénteki napon.

A megnyitón Melegh György független sörcsapoló mester Aranyosi Péter sörnagykövet, Joe Cagg, a Rednex énekese és Nagy László Attila, a Republic dobosa közreműködésével, látványos keretek között mutatta be a fesztiválon résztvevő összes kiállítónak, és a sajtó képviselőinek a tökéletes sörcsapolási technika nyolc lépését.

A fesztiválon a főszerepet idén is a változatos sörkínálat játssza – hangzott el a megnyitón. A hagyományos termékeik mellett különlegességekkel várja a látogatókat a HEINEKEN Hungária és a Dreher Sörgyárak, újdonságként a Pécsi Sörfőzde söreit is megkóstolhatják az érdeklődők, valamint több tucat import, így például cseh, német, angol, ír és belga sörök közül is válogathatnak a sörkedvelők. A II. Budavári Sörfesztiválon a tavalyihoz képest kétszer annyi, összesen 16 kiváló hazai kisüzemi sörfőzde is képviselteti magát egyedi ízesítésű söreivel: vörös, barna, fekete és világos, de meggyes, köleses, narancsos, gyömbéres, cseresznyés, csokis, bodzás, és tök ízesítésű sör is megtalálható lesz a kínálatban.

Újdonság, hogy idén kaphatók lesznek két deciliteres kóstoló-adagok is kifejezetten azokra gondolva, akik egy este több sörfajtát is szeretnének megkóstolni úgy, hogy közben az elfogyasztott mennyiséggel végig mértéket tudjanak tartani. A sörök kóstolására és fogyasztására betétdíjas, egyedi üvegkorsó szolgál majd (0,4 L, 600 Ft), amelyet igény szerint a látogatók hazavihetnek az esemény után, de vissza is válthatják azt. Egy korsó sör ára egységesen (fajtától függően) 400.-, 500.-, 600.-, illetve 900.- forint lesz.

A sörkülönlegességek mellett közel 40 zenekar, és több mint 120 fellépő művész is garantálja majd a szórakozást a rendezvény öt napja alatt. A sörfesztivál külföldi sztárfellépője a (turnészervezési okokból az eredetileg meghirdetett vasárnap helyett a pénteki napon!!!) a legendás svéd zenekar, a Rednex lesz, akik 1994-ben robbantak be a köztudatba a „Cotton Eye Joe”-val, amely közel 20 éve töretlen népszerűségnek örvend. A programban a hazai kedvencek is helyet kaptak, fellép többek között a Republic, Ganxta Zolee és a Kartel, Keresztes Ildikó, Nagy Feró, a Firkin, a Joe Cocker Cover Band, illetve a Paddy & The Rats. A Dumaszínház fellépői közül előad: Kiss Ádám, Mogács Dániel, Kormos Anett, és Hadházi László is.

A fesztiválra a különleges sörök mellett a nagy gyárak is külön programokkal készülnek. A Dreher Sörgyárak több helyszínen is várja majd az érdeklődőket: az Arany Ászok színeiben az Üvegtigris lakókocsiba is betekintést engednek, továbbá kézműves sörkülönlegességekkel várják a vendégeket. A Drehert fogyasztását sötétedés után világítós korsóban lehet emlékezetesebbé tenni a Savoyai udvarban panoráma kilátással Budapestre. A Heineken márka a Savoya-teraszon esténként DJ-vel segíti a hangulatot fokozni, a Soproni pedig a tavalyi sikeren felbuzdulva idén is tanítja a sörcsapolás művészetét, ahol mindenki megtanulhatja és magának csapolhatja Soproniját. A két nagyvállalat közösen készül a sörkészítés folyamatát bemutatni. A sörgyártás komplex és nehéz folyamat, ezért különböző állomásait részleteiben mutatják be az alapanyagoktól a csomagolásig, a különböző fázisban lévő termékek emberi érzékszervekre gyakorolt hatását is szemléltetik.

A felelős alkoholfogyasztás népszerűsítése is fontos feladata a két sörgyártónak, így ez sem maradhat el a fesztiválon sem. A Dreher Sörgyárak és a HEINEKEN közösen karolja fel a témát a rendezvényen és teszi elérhetővé az android telefonokra letölthető JÓFEJ véralkoholszint kalkulátor applikációt.

A fesztiválon résztvevő kézműves sörfőzdék: Armando Otchoa vándorfőzde, Bandusz (Tárnok – Jázsdózsai Sörfőzde), Bors Sörfőzde (Győrzámoly), Brandecker Sörház (Ecser), Csobánkai Kézműves Sörfőzde (Csobánka), Domján Sörfőzde (Kerekegyháza), Fóti Kézműves Sörfőzde (Fót), Gyertyános Sörfőzde (Miskolc), Kaltenberg Sörház (Budapest), Kissler Sörfőzde (Dombóvár), Palóc Sör – Széles és Széles Kft (Balassagyarmat), Rizmajer Sörfőzde (Budapest, Csepel), Rotburger Sörfőzde (Pilisvörösvár), Stari Sörfőzde (Tapolca), Zip’s Brewhouse (Miskolc), Kaltenecker Sörfőzde (Rozsnyó – Felvidék, Szlovák Köztársaság)

A fesztiválon megkóstolható sörök listája megtekinthető a honlapon:

http://www.budavarisorfesztival.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=111&Itemid=231

Praktikus információk:

Napijegy: 1999 Ft, amely tartalmaz egy korsó sört!

(12-18 éves kor között a belépő egy üdítőt tartalmaz)

Bérlet: 6999 Ft, amely tartalmaz egy korsó sört!

(12-18 éves kor között a belépő egy üdítőt tartalmaz)

Fizetési lehetőség: a készpénzen felül, Üdülési Csekk, SZÉP-kártya (szabadidő alszámla), bank- és hitelkártya

12 éves kor alatt a belépés a rendezvényre INGYENES!

Megközelítés, és BKK információk:

http://www.bkk.hu/2012/08/utazzon-kozossegi-kozlekedesi-jaratokkal-a-budavari-sorfesztivalra/