Történetének legrosszabb évét zárta tavaly a 2019-es rekordnyereség után a Lufthansa légitársaság repülőgép karbantartó érdekeltsége, a Lufthansa Technik AG – adta hírül a távirati iroda.

A bevétel 2,8 milliárd euróval, 43 százalékkal 3,7 milliárd euróra csökkent, a működési eredmény pedig a 2019-es 472 millió eurós rekord után 508 millió euróval negatívba fordult. A polgári utasszállító repülőgépek karbantartásával és felújításával foglalkozó vállalat üzlete elsősorban Európában esett vissza.

A koronavírus-év a cég elmúlt tizenkét évben elért növekedését semmisítette meg, és a 2008-as szintre vetette vissza a forgalmát – mondta Johannes Bußmann vezérigazgató az éves eredmény bemutatása alkalmából. A kilátásokat illetően pedig óvatosan optimista hangot ütött meg, mivel “a válság miatt a légitársaságok többsége gépeket selejtezett le, vagy helyezte őket tartós parkolóba, ami csökkentette a karbantartási igényeket”. Véleménye szerint a Lufthansa Technik 2023 végére vagy 2024 elejére érheti el ismét munkateljesítménye 2019-es szintjét.

A Lufthansa Technik karbantartó üzemeinek kapacitás-kihasználtsága sok esetben kevesebb mint a felére csökkent tavaly, ami az alkalmazotti létszámon is éreztette a hatását. Az alkalmazottak száma tavaly több mint 3 ezerrel, 12,5 százalékkal csökkent, ezen belül 1900 kölcsönzött munkaerővel. A törzslétszám 22,7 ezer volt az év végén, 5 százalékkal csökkent az elmúlt évben.

A Lufthansa Technik a tavaly szerzett 16 új ügyféllel együtt 830 légitársaságot lát el világszerte karbantartási szolgáltatásokkal. Az idei és az elkövetkező évre 2,3 milliárd euró értékben kapott új megbízásokat.