Elfogadta Töröcskei István lemondását az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgatói posztjáról a nemzetgazdasági miniszter.

Varga Mihály a Kossuth Rádió 180 perc, illetve az M1 Ma reggel című műsorában hétfő reggel közölte: Töröcskei István már csak az új vezető kinevezéséig látja el feladatát. Az új vezetőről hamarosan megszületik a döntés, “vannak nevek a fejemben” – tette hozzá.

A miniszter hangsúlyozta: az ÁKK vezérigazgatója jó munkát végzett, az államadósság évről-évre csökken, az adósság-finanszírozás biztosított. Töröcskei István magán üzleti érdekeltségeire hivatkozva ajánlotta föl lemondását – tette hozzá.

Az ÁKK vezérigazgatója azt követően jelentette be lemondási szándékát tavaly december elején, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) visszavonta a Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. tevékenységi engedélyét. A bank többségi tulajdonosa Töröcskei István, mellette 49 százalékos tulajdonos a magyar állam.

Az MNB akkori közleménye szerint a hitelintézet működése nem felelt meg a jogszabályi rendelkezéseknek, további működése veszélyeztette volna az ügyfelek érdekeit, illetve a hitelintézet kötelezettségeinek teljesítését.