Turisztika attrakciók és szolgáltatások, valamint az egészségügyi turizmus fejlesztésére, továbbá helyi és térségi turisztikaidesztinációsmenedzsment-szervezetek, turisztikai klaszterek létrehozására 10 milliárd forint európai uniós forrásra lehet még pályázni a közép-dunántúli régióban – mondta el kedden sajtótájékoztatón a regionális fejlesztési ügynökség ügyvezető igazgatója.

Turisztika attrakciók és szolgáltatások, valamint az egészségügyi turizmus fejlesztésére, továbbá helyi és térségi turisztikaidesztinációsmenedzsment-szervezetek, turisztikai klaszterek létrehozására 10 milliárd forint európai uniós forrásra lehet még pályázni a közép-dunántúli régióban – mondta el kedden sajtótájékoztatón a regionális fejlesztési ügynökség ügyvezető igazgatója.

Molnár Tamás tájékoztatása szerint 2007 és 2013 között 167 milliárd forint európai uniós támogatáshoz juthattak, illetve juthatnak a Fejér, Komárom-Esztergom, és Veszprém megyét magába foglaló régióban a pályázók. A támogatási összeg 22.7 százalékát – 38 milliárd forintot – turisztikai fejlesztésekre szánták. Az összegből 28 milliárd forintot már jóváhagytak, 10 milliárd forint értékű támogatásra még lehet pályázni. A turisztikai attrakciók és szolgáltatások fejlesztésére – a balatoni kiemelt üdülőkörzet nélkül – 2 milliárd forint uniós forrás áll a pályázók rendelkezésére. Erre a célra az eredeti beadási határidő meghosszabbításával október elsejéig lehet pályázni. Az egészségügyi turizmus szolgáltatásainak fejlesztésére csaknem 4 milliárd forint uniós forrásra lehet pályázni szeptember 3-áig. A helyi és térségi turisztikai szakmai szervezetek és turisztikai klaszterek létrehozására, illetve fejlesztésére pedig 440 millió forint európai uniós keret áll még rendelkezésre október 15-éig.

A rendszeresen pályázók között van Székesfehérvár önkormányzata, amely ezúttal a volt vidámpark területére tervezett Koronás parknak a tervek szerint 350 millió forintba kerülő kialakítására szeretne támogatást nyerni. Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester elmondta, hogy a város már eddig is több, a turizmus céljait is szolgáló beruházást valósított, illetve valósít meg európai uniós támogatással. Így újították meg a város műemléképület-együttesét, a Hiemer-Font-Caraffa Házat, s újul meg hasonló projekt keretében a Fő utca és a város főtere. Európai uniós forrás igénybevételével alakult meg Fejér megye székhelyének turisztikai szakmai szervezete, és pályázat segítségével szeretnének lehetőséget teremteni számára a környékbeli hasonló szervezetekkel való együttműködésre.