Súlyos gondokkal küzd a Cseh Légitársaság (CSA), a vállalatot szerkezetátalakítással szeretnék megmenteni a csődtől.

A szóvivő arra a sajtóhírre reagált, miszerint a légitársaság a napokban jelezte a munkaügyi hivatalnak, hogy a közeljövőben további mintegy 430 alkalmazottjától fog megválni. A CSA tavaly nyár óta már 300 alkalmazottját menesztette a koronavírus-járvány következtében kialakult problémák miatt. “Megerősíthetem, hogy már megkaptuk a tömeges elbocsátásra irányuló újabb elképzelés tervezetét” – mondta a Hospodárské Noviny című gazdasági és politikai napilapnak Tereza Löffelmanová, a légitársaság szakszervezeteinek egyik vezetője.

Az alkalmazottak még nem ismerik a cégvezetés elképzeléseit – tette hozzá. A CSA semmiképpen sem állította le működését, folytatódik a CSA megmentésére irányuló szerkezetátlalakítás – jelentette ki Dufková. Szerinte az újabb elbocsátás egyelőre csak terv, amely nem biztos, hogy teljes egészében meg fog valósulni. A társaság gépei a piaci helyzet alakulásától függően továbbra is repülnek, bár takarékos üzemmódban – jegyezte meg. A Cseh Légitársaság a Smartwings csoport tagja. A Smartwings február elején a kormányhoz fordult, és 1,1 milliárd koronás segítséget kért a CSA megmentésére – írja a Hospodárské Noviny. A közlekedési minisztérium közölte: külön programot a légitársaság megmentésére nem tervez, a Smartwings, mint a CSA tulajdonosa, ugyanakkor jogosult támogatást kérni azokból a programokból, amelyeket a kormány már korábban meghirdetett a járvány által okozott gazdasági károk, veszteségek enyhítésére.

Frantisek Simáne, a Smartwings csoport tulajdonosa szerint a CSA tavalyi vesztesége mintegy másfél milliárd korona. A cég esetleges csődje azokat a klienseket is érintheti, akik majdnem egymilliárd korona értékben repülőjegyeket vettek a CSA-tól, de eddig még nem használták fel.