2024 március 29

Románia törleszt az IMF-nek

Az IMF 2009 és 2011 között Románia számára 13 milliárd euró értékű kölcsönt biztosított. Ebből az összegből Románia 12 milliárd eurót hívott le, mivel az utolsó, 1 milliárd euró értékű részletet már nem használta fel. Így Romániának összesen 13,4 milliárd eurót kell visszafizetnie a kamatokkal és egyéb költségekkel együtt. Romániának 2015-ig kell törlesztenie a kölcsönt, az idén összesen 1,9 milliárd eurót kell visszafizetnie. A törlesztés a jövő évben éri el a csúcsot, amikor 5,1 milliárd eurót kell kifizetni az IMF-nek: 2014-ben újabb 4,7 milliárd eurót, 2015-ben pedig az utolsó, 1,4 milliárd eurót kell folyósítaniuk a román hatóságoknak. A pénz jelentős részét (9,8 milliárd eurót) a román központi bank fogja állni a valutatartalékaiból.

Az Adevarul című napilap szerint a banknak nem okoz gondot a törlesztés, hiszen a tartalékai elérik a 32 milliárd eurót. Ugyanakkor a Ziarul Financiar című pénzügyi napilap arra figyelmeztet, hogy a bank tartaléka képezi „az egyedüli pajzsot” a lej számára, amely az elmúlt egy hónapban jelentős mértékben gyengült az euróval szemben a belpolitikai bizonytalanságok miatt. A fennmaradó 3,6 milliárd eurót a román kormánynak kell biztosítania. Ez jóval kisebb összeg, mint az, amely a központi bankot terheli, ugyanakkor sokkal nehezebb lesz előteremteni.

Az Adevarul által megkérdezett elemzők szerint a kormány kénytelen lesz adókat emelni vagy kiadásokat csökkenteni, ha nem áll rendelkezésére a szükséges összeg. Újabb hiteleket is felvehet bankoktól, amivel azonban csak továbbgörgeti az adósságot, ami előbb-utóbb szintén a lakosság vállára nehezedik. Romániának 2015-től kell elkezdenie törleszteni az Európai Bizottságtól lehívott mintegy 5 milliárd euró kölcsönt, 2022-től pedig a Világbank által biztosított 600 millió eurót kell visszafizetnie. Románia összesen csaknem 19 milliárd euró hitelt használt fel 2009-2011 között az IMF szervezésében megkötött többoldalú nemzetközi hitelmegállapodás alapján.