2024 április 19

Rekordüzletre számít a német ipar az idén Kínában

kina forgalom autó gazdasagtv 140707A mintegy nyolcvan német ipari és kereskedelmi kamarát tömörítő ernyőszervezet, a DIHK (Deutsche Industrie- und Handelskammertag) szakembere véleménye szerint annak ellenére is, hogy a kínai kormány az idén „mindössze” hét százalékos gazdasági növekedést tart valószínűnek, a német exportőrök újabb rekordévre számíthatnak az országgal folytatott kereskedelmükben.

Kína egyre tehetősebb középosztálya ugyanis egyebek között már magasabb szintű egészségügyi ellátást követel magának, és egyre nagyobb igényt támaszt magas minőségű tartós fogyasztási cikkek, például autók iránt. Kiváló üzleti lehetőségeket kínál emellett Kína kinyilvánított törekvése is a „zöld” technológia következetes meghonosítására. „Konkrétan ezen a területen pedig a német cégek már kiváló piaci pozícióra tettek szert” – mutatott rá Volker Treier.

A német termékek exportpiacainak ranglistáján Kína tavaly a negyedik helyre lépett elő, maga mögé utasítva Hollandiát. Tavaly 11 százalékkal 74 milliárd euróra emelkedett a német termékek kínai exportja, miközben a német export összességében 3,7 százalékkal nőtt.

A kínai gazdasági növekedés üteme a kilencvenes évek elejére jellemző szintre, 7,4 százalékra lassult tavaly.