Lettországi tendert nyert meg a drót, huzal és egyéb termékek, hevederek, kábelek gyártására szakosodott miskolci Fux Zrt., a cég a baltikumi ország nagyfeszültségű villamos-hálózat kiépítéséhez 2700 tonna vezetéket szállít – tájékoztatott Barkóczi István, a társaság vezérigazgatója.

A 2700 tonnányi termék 2100 kilométer hosszúságú vezeték gyártását jelenti, a munka az év végén kezdődik, az első szállítmány 2013 februárjában hagyja el a FUX telephelyét, a tender a tervek szerint 2014 áprilisában zárul – mondta Barkóczi István, hozzátéve: ez a munka a társaság éves gyártási kapacitásának több mint harmadát köti le.

A vezérigazgató emlékeztetett arra, hogy a Fux Zrt. az elmúlt években két nagy tender beszállítója volt. Előbb egy észtországi nagyfeszültségű távvezetékrendszer kiépítéséhez szállítottak 3000 tonna vezetéket, majd a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító (Mavir) ZRt. pályázatát nyerték meg, és mintegy 6300 tonna “fuxos” vezetéket építettek be a Dunántúl térségében.

Barkóczi István – aki a Fux többségi tulajdonosa is – elmondta: mindkét korábbi munka jó referenciának számított a lett megrendelés elnyeréséhez. Azt, hogy ez mekkora árbevételt hoz a társaságnak, üzleti érdekekre hivatkozva nem árulta el.

A Fux árbevétele egyébként a 2010-es 7,1 milliárd forintról 2011-re 7,8 milliárd forintra nőtt, miközben az adózott eredmény harmada lett a megelőző évinek. Az eredmény csökkenését a cégvezető elsősorban az alapanyagok drágulásával magyarázta.

A csaknem kétszáz embert foglalkoztató, tevékenységét húsz évvel ezelőtt kezdő Fux Zrt. idei üzleti terve a tavalyi árbevétel megközelítését célozza meg. A főleg külpiacokra termelő miskolci cég 2012-ben nagy fejlesztést nem tervez, célja az, hogy kisebb fejlesztésekkel, innovatív termékekkel bővítse a választékot – tette hozzá Barkóczi István.