Júliustól 6-7 százalékkal drágulhat a lakossági gáz ára Romániában – jelentette ki Nicolae Havrilet, a román energiaár-szabályozó hatóság elnöke.

A tisztviselő egy konferencián emlékeztetett, hogy a lakossági gáz árát szabályozó hatályos kormányhatározat június végén lejár, így a bukaresti kormánynak július 1-től újabbat kell kibocsátania – idézte az Agerpres hírügynökség Havriletet. Ennek a határozatnak tartalmaznia kell egy új liberalizálási ütemtervet is, miután a bukaresti kormány a korábbi alkalmazását elhalasztotta, és a háztartási fogyasztók esetében két évvel meghosszabbította a határidőt, 2021. július 1-ig. Nicolae Havrilet utalt arra, hogy a hatóságoknak erről tárgyalniuk kell a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Bizottság képviselőivel.

Románia február elején egyebek mellett a lakossági gázár növekedési üteme miatt nem állapodott meg az IMF által irányított nemzetközi hitelezői küldöttséggel. Ez volt sorozatban a második olyan felülvizsgálati látogatás, amelyen Bukarest és az IMF nem tudott közös nevezőre jutni.

Romániában 53,3 lej (3652 forint) megawattóránként a gázenergia szabályozott ára. Havrilet szerint a régi ütemterv szerint az árnak megawattóránként 119 lejre (8155 forint) kellett volna emelkednie 2018-ig. Az új ütemtervben azonban azt akarják, hogy a felső határ ne haladja meg a megawattóránkénti 90 lejt (6167 forint), mert a szabad piacon ennyibe kerül a gáz, és nem akarják, hogy a szabályozott gáz ára a szabadpiaci fölé emelkedjen. Románia az ipari fogyasztók számára tavaly év végén liberalizálta a gáz árát.