A Puma sportszergyártó árbevétele árfolyam-korrekcióval 9,1 százalékkal, 1 milliárd 520 millió euróra nőtt, a kamat- és adófizetés előtti eredménye (EBIT) pedig 14,6 százalékkal, 63 millió euróra emelkedett a tavalyi utolsó negyedévben éves összevetésben.

A szakértők szintén 1 milliárd 520 millió euró bevételre számítottak, míg minimálisan kisebb, 62 millió eurós EBIT-eredményt vártak. A Puma adózott eredménye 38,8 százalékkal, 24,7 millió euróra emelkedett az egy évvel korábbi 17,8 millió euróról.

A Puma azt közölte szerdán, hogy a tavalyi utolsó negyedévben javultak az eredményei Kínában (és az idei sorolt Hongkongban és Tajvanon), Európában, a Közel-Keleten és Afrikában annak ellenére, hogy Európában a koronavírus-járvány újabb hulláma miatt számos boltját be kellett zárni és boltjaninak mintegy a fele jelenleg is zárva van.

A német cég még nem ismertette tavalyi éves adatait, de azzal számol, hogy idén mérsékelten nő az árfolyam-korrekcióval számított árbevétele és jelentőebben javul az EBIT- és az adózott eredménye.