Szakmai vélemények szerint a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. autóbusz-beszerzésre vonatkozó, folyamatban lévő pályázata egy újabb szög lehet a magyarországi autóbuszgyártás koporsójába.

Szakmai vélemények szerint a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. autóbusz-beszerzésre vonatkozó, folyamatban lévő pályázata egy újabb szög lehet a magyarországi autóbuszgyártás koporsójába, ráadásul közvetve több száz vállalkozás léte kerülhet veszélybe – írja a keddi Napi Gazdaság.


A gazdasági napilap cikke szerint a ma már csonka magyar autóbuszipar kapacitásai még mindig évi több mint ezer jármű előállítását tennék lehetővé, ehhez képest a cégek évente kevesebb mint százötven autóbuszt tudnak eladni az országban. Vincze-Pap Sándor, a Magyar Buszgyártók Szövetségének elnöke a lapnak elmondta, hogy a BKK jelenleg futó pályázatát, amelynek keretében 150 új autóbusz üzemeltetésére várnak ajánlatot, úgy írták ki, hogy eleve kizárták a magyar gyártású járműveket. A szövetség cégei a kiírásban szereplő paramétereknek nem tudtak induláskor pontosan megfelelni. Így például kiestek a Kravtex Citadell buszai, ahogy a motorral kapcsolatos elvárások miatt a Magyar Autóbuszgyártó Kft. Ikarusai is (mindkét busztípust évekig tesztelte korábban a BKV). Az elnök szerint a befutónak tartott Mercedes buszok a teljes élettartamot tekintve háromszor annyiba kerülnek majd, mintha hazai járműveket venne a BKK – olvasható a Napi Gazdaságban.