2024 március 29

Moody’s: magas marad a kockázat

A világ legnagyobb hitelminősítő csoportjának tizenöt évre visszatekintő összegzése szerint 1997 óta harminc, értékleírással járó szuverén adósságcserét hajtottak végre világszerte, és az esetek 37 százalékában az érintett államadós ismét törlesztésképtelenné vált. Ez a magas ráta magyarázza, hogy az államadósok kockázati besorolása az értékvesztéses adósságcserék lebonyolítása után is gyakran igen gyenge szinten, a „Caa-C” sávban marad – áll a Moody’s keddi elemzésében.

A Moody’s vonatkozó definíciói szerint a görög kormány által tavasszal végrehajtott kötvénycsereprogram is értékvesztéssel megvalósuló adósságcserének – distressed exchange – minősült, és így az érintett adósságállomány tekintetében nem törlesztővé válásnak felelt meg, mivel a csere az eredeti kötvényajánlati feltételekhez képest csökkentett pénzügyi kötelezettséget jelentett Görögország mint szuverén adós részéről.

A Moody’s akkori számításai szerint a görög kötvénycsere-program feltételei alapján megvalósult diszkont – vagyis a befektetői veszteség – elérte az érintett adósságállomány nettó jelenértékének legalább a 70 százalékát. A cég Görögországra jelenleg a „C” adósosztályzatot tartja érvényben, amely a Moody’s osztályzati módszertanában a lehetséges legrosszabb adóskockázati besorolás.

A Moody’s a többi hitelminősítőtől eltérően nem használ „D” vagy „SD” – default, vagyis nem törlesztői, illetve selective default, vagyis szelektív nem törlesztői – besorolásokat. A Moody’s március elején minősítette vissza a „C” kategóriába Görögországot, már akkor is azzal a becslésével indokolva a döntést, hogy az addig kibocsátott görög kormánykötvények által eredetileg ígért kamat és tőke, valamint az adósságcsere alapján a befektetőknek nyújtandó új csomag értéke közötti különbség meghaladja majd a 70 százalékot.

A cég a márciusi leminősítéshez fűzött elemzésében közölte azt is, hogy az új görög besorolásra nem állapít meg külön kilátást, tekintettel arra, hogy véleménye szerint „nagyon magas a kockázata” Görögország mint szuverén adós törlesztésképtelenné válásának, másrészt a „C” osztályzat a Moody’s besorolási skálájának legalsó szintje, vagyis innen már nincs hova rontani a görög besorolást.

A legnagyobb londoni adósságpiaci adatszolgáltató csoport, a CMA legutóbbi, idei második negyedéves összesítése szerint a világ tíz legkockázatosabb államadósa közül öt az euróövezet tagja, és a listát Görögország vezeti. A legkockázatosabb tíz államadós között van a valutauniós országok közül Ciprus, Portugália, Írország és Spanyolország is, olyan országokkal együtt, mint Argentína, Pakisztán, Venezuela, Ukrajna és Egyiptom.

A CMA számítási modellje szerint az idei második negyedévi kockázati lista összeállításához figyelembe vett június végi görög CDS-árszint arra vallott, hogy a londoni adósságpiac akkor 96,7 százalékos halmozott valószínűséggel árazta Görögország mint államadós törlesztésképtelenné válását az irányadó ötéves kötvényfutamidő távlatában. A CMA szerint ennek alapján úgy tűnik, hogy a piaci szereplők szerint az év elején végrehajtott görög államadósság-átrendezés nem sokat javított Görögország adóssághelyzetén.