A General Motors (GM) amerikai járműgyártó a második negyedévben az elemzői várakozásokat jóval meghaladó profitról számolt be csütörtökön, ez a szakértők által Európában vártnál kisebb veszteségnek tulajdonítható.

A cég adózott eredménye 1,49 milliárd dollár, részvényenként 90 cent lett az egy évvel korábbi 2,52 milliárd dollár, részvényarányosan 1,54 dollár után.

A Reuters által megkérdezett elemzők lényegesen kisebb, 74 cent részvényarányos eredményre számítottak az idei második negyedév alapján.

A General Motors bevétele 5 százalékkal 37,6 milliárd dollárra csökkent az egy évvel korábbi 39,4 milliárd dollárról, az elemzői várakozások átlaga 38,58 milliárd dollár volt.

A GM európai egysége 361 millió dollár működési veszteséget jelentett az egy évvel korábbi 102 millió dollár nyereség után. Ez azonban elmaradt a szakértők által várt 528 millió dollár veszteségtől.

A New York-i tőzsde csütörtöki nyitása előtti elektronikus kereskedésben a GM árfolyama 20,40 dollárra nőtt a szerdai 19,66 dollár záró értékről.