2024 március 28

Lassan kijövünk a deflációból

Így változtak az árak egy év alatt

12 hónap alatt, 2014. márciushoz viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,6%-kal csökkentek.

Az élelmiszerek ára összességében nem változott. Ezen belül drágult többek között a tojás (7,1%), a házon kívüli étkezés (2,3%) és az étolaj (2,0%). Csökkent a cukor (18,8%), a sajt (3,9%), a liszt (3,2%), valamint a baromfihús (1,8%) ára. A szeszes italok, dohányáruk 2,0%-kal drágultak. A szolgáltatásokért átlagosan 1,9%-kal kellett többet fizetni, ezen belül a közlekedési szolgáltatások ára 1,9%-kal nőtt.

A háztartási energia ára átlagosan 5,4%-kal mérséklődött, ezen belül a vezetékes gáz 6,5, az elektromos energia 5,7, a távfűtés ára 3,4%-kal csökkent 2014. márciushoz képest. Az egyéb cikkekért (lakással, háztartással és testápolással kapcsolatos cikkek, gyógyszerek, járműüzemanyagok, valamint kulturális cikkek) 4,4%-kal kellett kevesebbet fizetni, ezen belül a járműüzemanyagok ára 11,8%-kal csökkent. A tartós fogyasztási cikkek ára 0,2, a ruházkodási cikkeké átlagosan 0,1%-kal mérséklődött.

Egy hónap alatt emelkedtek az árak

2015. februárhoz viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,6%-kal emelkedtek. Az élelmiszerekért átlagosan 0,4%-kal kellett többet fizetni, ami meghatározóan az idényáras élelmiszerek, azaz a burgonya, friss zöldség, gyümölcs 3,5%-os drágulásának következménye. E csoport nélkül számítva az élelmiszerek ára nem változott az előző hónaphoz képest.

A legnagyobb mértékben az egyéb cikkek drágultak, 2,4%-kal, ezen belül a járműüzemanyagokért 5,4%-kal kellett többet fizetni. Átlag felett, 0,8%-kal emelkedett a ruházkodási cikkek ára. A tartós fogyasztási cikkek 0,4, a szeszes italok, dohányáruk 0,2, a szolgáltatások 0,1%-kal drágultak egy hónap alatt. A háztartási energia ára 0,1%-kal csökkent, ezen belül a palackos gázért 2,2%-kal kellett kevesebbet fizetni.