2024 március 28

Kicsit többet vásárolnak a csehek

Májusban a mutató még 2,1 százalék volt – közölte pénteken a cseh statisztikai hivatal. Elemzők szerint a júniusi eredmény kellemes meglepetés.

Ezek a számok nincsenek megtisztítva a szezonális kilengésektől. A kiskereskedelem júniusi visszaesésében a legnagyobb szerepe az üzemanyagok és az élelmiszerek csökkenő eladásának van – mutattak rá a statisztikusok.

Szezonális hatásoktól megtisztítva a júniusi kiskereskedelmi forgalom éves szinten 0,8 százalékkal, májushoz viszonyítva pedig 0,4 százalékkal növekedett. A gépkocsieladás éves szinten 0,2 százalékkal emelkedett.

Pavel Mertlík, a Raiffeisen bank főelemzője szerint a júniusi kiskereskedelmi adatok kellemes meglepetést jelentenek. „A piac júniusban 1,8 százalékos éves visszaeséssel számolt” – mutatott rá Mertlík, aki egy évtizede cseh pénzügyminiszter volt. Hozzátette: mindezek ellenére a cseh kiskereskedelemben továbbra sem jó a helyzet, s a folyamatok tükrözik a gyenge keresletet.

„Javuló helyzetről beszélni idő előtti. A gyenge kereslet továbbra is jól látható, bizonytalanság van az euróövezetben, és Csehországban is csökkennek a reálbérek” – tette hozzá Miroslav Frayer, a Komercní Banka elemzője.