2024 április 18

Jól vannak a Szíriában kiszabadított magyarok

Kiszabadították a Szíriában augusztus közepén elrabolt három magyar állampolgárt, akik a tervek szerint 3-5 nap múlva térhetnek haza Magyarországra – jelentette be Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója szombaton egy kőszegi rendezvényen. 

Közölte: mindhárman jó állapotban és biztonságban vannak, hamarosan a TEK „fennhatósága alá kerülnek”, és akár pár órán belül elindulhatnak Magyarország felé, de még rengeteg szervezési tevékenységre van szükség. Megjegyezte továbbá, hogy a körülmények meglehetősen kaotikusak voltak. A főigazgató később újságíróknak hozzátette azt is, hogy a TEK tervei szerint a három magyar 3-5 nap múlva térhet haza Magyarországra.

Hajdu János éppen egy kerekasztal-beszélgetés közben kapta telefonon a kiszabadítás hírét, amelynek bejelentését a Tranzit – Fesztivál a határon elnevezésű közéleti rendezvény résztvevői nagy tapssal fogadták. A kiszabadításról és a három magyarról további részleteket nem közölt. A korábban elrabolt másik két magyarról nincsenek újabb információk – tette hozzá a TEK főigazgatója.

Havasi Bertalannak, a miniszterelnök sajtófőnökének korábbi – a TEK főigazgatójának jelentése alapján adott – tájékoztatása szerint augusztus 13-án délelőtt 9.00 és 11.00 óra között a szír főváros, Damaszkusz külvárosában fegyveresek megállítottak egy gépkocsit, majd annak utasait – három magyar és három szír állampolgárt – elrabolták. Mindhárom 40 év körüli magyar férfi korábban rendőr volt, a rendőrség különböző szakmai területein teljesítettek szolgálatot. Mindannyian évekkel ezelőtt leszereltek.

A TEK jelenleg két, egymással párhuzamosan futó, szíriai emberrablási ügyben végez felderítést, a központ válságstábjának munkája, a külföldi partnerszervekkel való kapcsolattartás és a Külügyminisztériummal történő együttműködés folyamatos. Április végén ugyanis ugyancsak Szíriában ismeretlen fegyveresek elhurcoltak két magyar állampolgárságú férfit, amikor rablótámadás történt egy cég telephelyén, az ország északkeleti részén. Május elején a TEK munkatársai Szíriába utaztak, hogy a szír hatóságokkal együttműködve épségben ki tudják szabadítani az elrabolt két magyart. Róluk azóta nincs hír.

A Szíriában kialakult rossz biztonsági helyzet, valamint „a sorozatos emberrablások” miatt a Külügyminisztérium augusztus 15-én ismételten és nyomatékkal kérte a magyarokat, hogy ne utazzanak az országba, illetve az esetlegesen még ott tartózkodók haladéktalanul hagyják el Szíriát.