2024 március 29

EURHUF: Forint és a kamatvágás találkozása

A forint az elmúlt hónapokban jelentősen erősödött. Ez az erősödés július utolsó napjaiban begyorsult, és augusztus második felében egészen 274.10-ig ment a kurzus. 

Sok elemző találgatta is a forint erősödésének okait. Többek között megjegyezték, hogy a szeptember-októberben folytatódó EU/IMF-es tárgyalás eredményesen zárulhat, és ezt árazza be a piac előre. Olvashattunk továbbá olyan magyarázatot is, mely szerint a nyári szabadságok miatt, nyilatkozatok hiányában tud erős szintet oldalazni az EURHUF.

Ma 25 bázispontos csökkentést hajtott végre az MNB, így erre a forint azonnal reagált. A grafikonon látható, hogy nap közben több forintot is gyengült az euróval szemben.

Látható, hogy a 2012.06.01.-től behúzható csökkenő trendvonalat is átvitte. A következő komolyabb ellenállási szint az 50 napos mozgóátlag lehet, ez ma 282.81 forintnál található.

A fent említett, július végétől kezdődő forint erősödés miatt, csak távolabb láthatunk ellenállási szinteket, ezért érdemes óvatosan kereskedni e termékkel, mert akár komolyabb elmozdulások is jöhetnek, mint az láttuk már az elmúlt hónapokban.

Komolyabb forint gyengülésre az 50 napos mozgóátlag feletti zárást követően számíthatunk.

A kép nagyítható

Az elemzést készítette a profitgyar.com