2024 április 18

Észak-Korea megfenyegette az USA-t

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető szerint a legkomolyabban „el kell ítélni az Egyesült Államok és Dél-Korea provokatív cselekményeit, beleértve a jelenleg is tartó közös hadgyakorlatukat”, és Phenjan „a leghatározottabb ellenlépésekkel fog válaszolni agresszív megnyilvánulásaikra”.

„Ha akár egy ellenséges lövedék is az Észak-Koreához tartozó vizekre vagy földre csapódik, a koreai néphadsereg ellentámadásba lendül, és befejezi a haza egyesítésének nagy ügyét” – hangoztatta Un egy fogadáson, amelyet a „szongun-politika” végrehajtása kezdetének 52. évfordulóján tartottak vasárnap. A Kim Ir Szen-féle „szongun-doktrína”, más szóval „a hadsereg az első” politikája mindenek elé helyezi a 24 milliós ország fölötti tekintélyuralom gerincének, az 1,2 millió fős haderőnek az ellátását.

Kim Dzsong Un közölte, hogy áttanulmányozta és jóváhagyta a megfelelő operatív tervezetet, a katonák és tisztek pedig várják a végleges parancsot, hogy „halálos csatába menjenek az Egyesült Államokkal és a dél-koreai rezsim erőivel”. „A mi álláspontunknak az a lényege, hogy agresszív cselekedeteikre azonnal reagálunk a haza újraegyesítéséért indított háborúval” – hangoztatta az észak-koreai vezető.

A Dél-Koreában hétfőn kezdődött – és minden évben megtartott – Ulji Freedom Guardian fedőnevű hadgyakorlatban 56 ezer dél-koreai és 30 ezer amerikai katona vesz részt.