2024 március 29

Hogyan legyen egy szerviz cég környezetvédő?

Onnantól számítva már a jövőt éljük fel. Hogy tudna ezen változtatni a javításhoz való jog népszerűsödése?

A környezetvédelem nélkülözhetetlensége

A 21. században nem számíthat sok jóra egy olyan cég, amely a környezetvédelemre nem fordít kiemelt figyelmet. A COWARE ipari elektronika javítással foglalkozó cég szakértője szerint ennek, az egyre gyorsuló klímaváltozással a háttérben egyszerűen be kell épülnie a vállalatok génjeibe, amit három lépésen keresztül lehet elérni: elsőként erős, minden üzleti döntést befolyásoló környezetvédelmi politikát kell elfogadni. A környezetvédelmi szabályokat meg kell tanítani a dolgozóknak, és végül számon is kell kérni, mert csak így lehet elérni, hogy a szabályokat figyelembe véve hozzanak döntéseket a munkájuk során.

Ezek után már csak az a feladat, hogy a cég lehetőség szerint a környezeti szempontokat előtérbe helyező tevékenységet végezzen.

Környezetvédelem és a szerviz

A következő lépés felismerni, hogy a vállalat gyakorlati, mindennapi tevékenysége során miként tud érvényesülni a környezet védelmének alapelve. Lehet, hogy a kenő- és zsírzóanyagokat, egyéb vegyületeket ezeknek az alapelveknek megfelelően választják ki, de ez még mindig csak a felszín kapargatása, mélyebbre kell menni.

Mi történik, ha egy gép elromlik? Ha kizárólag pénzügyi szempontok érvényesülnek, akkor jó ötlet lehet egy új elektronikát vásárolni és folytatni tovább a termelést, ezzel minimalizálva a kiesett időt és maximalizálni a környezeti kárt: egy bonyolult, komplex elektronika legyártása rengeteg pénz, energia és erőforrás. Ha ezt hiba esetén egyszerűen lecseréli az üzemeltetője, azzal mindez az erőfeszítés kárba megy.

Környezetvédelem és a javítás joga

Az ideálishoz sokkal jobban közelítő forgatókönyv lenne az, ha előtérbe helyeznénk a javítást. Mert mit is csinál egy professzionális szerviztechnikus? A megfelelő tudásbázis és kiterjedt gyakorlati tapasztalat birtokában a hibajelenségből tud következtetni az alapvető okra, megfelelő szervizháttér miatt gyakorlottan, az ügyfél idejének vesztegetése nélkül tudja elhárítani a kérdéses gép problémáját, és végül a megfelelő raktárkészletre támaszkodva gyorsan ki tudja cserélni a hibás alkatrészt. Ezzel költséget takarít meg az ügyfélnek, mert nem kell új eszközt vennie, elég a javítást kifizetni. Ezzel a szerviz a környezetet is védi, mert minimalizálja a hulladékba került anyagokat. 

A javítás előtérbe helyezése meglékeli a világ talán legprofitábilisabb cégeinek terveit. Mégis, a jövőnket figyelembe véve ez az egyetlen megoldás, ha egyszerre szeretnénk költséget megtakarítani és a környezeti szempontokat érvényesíteni.