2024 március 29

Egyelőre alacsony kamatokat raknak a fa alá a bankok

„Régi” karácsonyokhoz hasonló ünnepre készülünk

Az elmúlt év koronavírus okozta bizonytalansága után az átoltottság növekedésének biztonsága és a gazdaság fellendülése okán a családok a „régi” karácsonyokhoz hasonló ünnepre készülnek. 

Ebben reménykedik a kiskereskedelem is, ahol a tavalyi év végén elmaradt a karácsonyi boom: novemberben és decemberben is csak az élelmiszer kiskereskedelem tudott szerény mértékű bővülést felmutatni, a nem élelmiszer jellegű beszerzések értéke novemberben 0,4, decemberben 9,3 százalékos mérséklődést mutatott éves összevetésben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint. 

Nem tért magához a személyi hitel piac

Miközben 2007 és 2015 között csak 2 évben nem a november-decemberi időszak hozta a kihelyezési csúcsot a személyi hitel piacon, a karácsonyi bevásárlásokat sokszor támogatta hitelfelvétel. Az elmúlt években a legtöbb személyi hitelt ugyanakkor már a nyári hónapokban folyósították a bankok annak köszönhetően, hogy a személyi hitelek felhasználási köre szépen bővült: lakásfelújításokat finanszírozunk belőle, s az elmúlt években már a személyi hitelek számítanak a lízing legnagyobb kihívójának az autóvásárlásoknál.

Ugyanakkor miközben az idén a lakáshitelezésben folyamatosan dőlnek meg a történeti csúcsok, a személyi hitel piac egyelőre adós a koronavírus válságot követő felíveléssel. Az év első nyolc hónapjában kihelyezett közel 309 milliárd forint ugyan 70 milliárd forintos növekedést mutat a 2020-as adatokhoz képest, ám 20 százalékkal elmarad a 2019-es teljesítménytől, a piac lényegében a 2018-as szinten áll. A money.hu szakértői szerint a koronavírus járvány III. hulláma mellett az is visszafogta a kihelyezéseket, hogy az év elején bevezetett lakásfelújítási támogatás és az ahhoz kapcsolódó kedvezményes, 3 százalékos kamatozású hitel igen sok potenciális adóst elvitt a személyi hitel piacról. 

Kihelyezési csúcs jöhet

A fentiek okán az idei év vége a money.hu szakértői szerint ismét a régi időket idézheti a személyi hitel piacon. A „normál” karácsony ígérete, a fogyasztás várt komoly fellendülése lökést adhat a személyi hitel piacnak is. 

Az elmúlt hónapok visszafogott banki teljesítménye ugyanakkor a hitelfelvétel előtt állók számára is jó hír lehet. A bankok számára ugyanis egyre égetőbb, hogy teljesítsék az előzetesen megfogalmazott folyósítási terveket. A money.hu értékelése szerint ez köszön vissza abban, hogy annak dacára, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) már 2021. júniusában elkezdte a jegybanki alapkamat emelését, és annak mértéke augusztus végére a június eleji 0,6 százalékról 1,5 százalékra emelkedett, a személyi hitelek átlag kamata május és augusztus között mindössze 0,05 százalékponttal, 11,91 százalékra drágult, alacsonyabb kamaton lehetett kölcsönt felvenni, mint a koronavírus válságot megelőző hónapban, 2020. februárjában. 

A verseny visszafogja a kamatemelést

Természetesen az elmúlt hetekben a személyi kölcsönök piacán is elindultak felfele a kamatok, ám az emelések mértéke egyelőre még a lakáshitel piaci változásoktól is elmarad. Mindennek köszönhetően a money.hu adatai szerint 7 százalék alatti top-kamatokkal és azt alig meghaladó Teljes Hiteldíj Mutatóval (THM) fordulnak a bankok a karácsonyi akciós szezonra. 

Ennek köszönhetően egy 2 évre felvett egymilliós hitelnél a legjobb banki ajánlatok már 45 000 forintnál kisebb havi törlesztéssel elérhetőek, s még az ötmilliós, 5 éves futamidejű hitelnél is bőven találunk százezer forint alatti törlesztővel elérhető ajánlatot. 

Kis jövedelemmel is elérhetőek a TOP kamatok

Ráadásul a bankok a top-kamatokat nem csak a kiugróan magas jövedelemmel rendelkezők számára biztosítják: a legjobb kamat eléréséhez az Unicredit Banknál például akár az 5 milliós hitelhez is elegendő 200 ezer forintos jövedelem, de a KSH által utoljára, júliusra kimutatott 285 300 forintos nettó átlagkeresettel a Budapest Banknál és a Sberbanknál is kaphatunk 5 millió forintos személyi hitelt 8 százalékos THM alatt. Ha pedig csak egymillió forintra lenne szükségünk, úgy a top 5 ajánlat eléréséhez az Unicredit, a BB és a CIB is megelégszik az átlagbér alatti igazolt jövedelemmel. 

Ilyen olcsó jó ideig nem lesz a hitel

money.hu szakértői ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy a kölcsön felvételét érdemes most előbbre hozni: ilyen alacsony kamatok mellett a következő hónapokban biztosan nem tudnak majd az ügyfelek személyi hitelt felvenni. Fontos ugyanakkor a lehetőségek áttekintése is, hiszen egyes banki akciók csak néhány hétig érvényesek, vagy csak bizonyos feltételek mellett (például elektronikus igénylés) érhetőek el.