2024 március 28

Egyre kevesebben tudják fenntartani autójukat

Pénteken, az év utolsó hétköznapján hosszú sorok alakultak ki az illetékes nyilvántartó hivatalok előtt. A várakozók autójuk rendszámát készülnek leadni, hogy ne kelljen megfizetniük a 2013-as adót.

A közlekedési minisztérium adatai szerint az idén decemberben 70 ezer autót vontak ki a forgalomból Görögországban, 15 százalékkal többet, mint tavaly ugyanebben a hónapban. A határidő lejártáig, péntekig az autótulajdonosoknak még csak 60 százaléka fizette meg a közlekedési adót. A minisztérium ezért fontolóra vette a fizetési határidő meghosszabbítását – jelentette pénteken az ERA közszolgálati rádió csatorna.

Szakszervezeti becslések szerint a bevezetett pénzügyi megszorítások miatt 2009 óta 30 százalékkal csökkent a görögök jövedelme. Tavaly 250 ezer autót vontak ki a forgalomból Görögországban.