2024 március 28

Egyiptom többet akar a büdzséből

Egyiptom az eddig tervezettnél nagyobb összegről szóló hitelszerződést szeretne kötni a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), amelynek a vezetője augusztus második felében Kairóba látogat. 

Az egyiptomi pénzügyminiszter szerdán azt mondta, hogy az eddig tervezett 3,2 milliárd dollár helyett 4,8 milliárd dollár kölcsön felvételéről szeretne tárgyalni a valutaalap képviselőivel.

A Nemzetközi Valutaalap egyidejűleg bejelentette, hogy a pénzügyi szervezet vezérigazgatója, Christine Lagarde a tervek szerint augusztus 22-én az egyiptomi fővárosba utazik.

A 3,2 milliárd dolláros hitelmegállapodás már gyakorlatilag elő volt készítve, az aláírás időpontját is bejelentették: május 15. A szerződést végül mégsem kötötték meg, hivatalos bejelentés szerint azért, hogy megvárják az új elnök beiktatását, amire június végén került sor.

Egyiptom tavaly november végén kezdeményezte a tárgyalások újrafelvételét a Nemzetközi Valutaalappal és az idén januárban kérte hivatalosan a hitel megadását.