2024 március 29

E-útdíjból 75 milliárdot kaszál a büdzsé

Így nincs érdemi csúszás – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI megkeresésére. Az NFM hangsúlyozza: a közbeszerzés zárásának várható időpontja a véglegesen választott eljárás függvényében alakulhat, de bármely szóba jöhető alternatíva esetén idei befejezés valószínűsíthető. A kormányzat változatlanul jövő júliusi bevezetéssel számol, ehhez igazodó ütemezést vár a közbeszerzésen induló pályázóktól is. Az új rendszerben kizárólag a tehergépkocsik fizetnek a megtett távolsággal arányos díjat az autópályákon, autóutakon és egyes főútszakaszokon, összesen 6318 kilométeren. A 3,5 tonna feletti járművek számára az M0 körgyűrű és az azon belüli gyorsforgalmi szakaszok, valamint az M31 kivételével a teljes gyorsforgalmi hálózat díjköteles lesz. A személygépkocsik és autóbuszok a jelenleg is működő e-matricás rendszerben maradnak – emlékeztetett a tárca.

Az e-útdíj bevezetéséről szóló kormányhatározat a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg. Ebből egyebek mellett kiderül, hogy a kabinet 42 milliárd forintot szán az e-útdíj rendszerének tervezésére és kiépítésére, továbbá az „éles üzemi” indulástól számított egy évig tartó bevezetés támogatói tevékenységére.

A kormány felhívja egyúttal a nemzeti fejlesztési minisztert és a nemzetgazdasági minisztert, hogy a 2013. évi költségvetésben gondoskodjanak az országos közutak használatáért fizetendő útdíj rendszerének kiépítéséhez szükséges forrásról.

A jövő évi büdzsében 75 milliárd forintos díjbevétellel számol az e-útdíjból. A kormány arra is felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a megtett úttal arányos díjszedési rendszer megvalósítása során gondoskodjon az európai uniós forrásokból történő finanszírozásba történő utólagos bevonás lehetőségéről. A határozat az útdíj rendszerére vonatkozó közbeszerzési eljárás megindításával és a szerződés megkötésével az Állami Autópálya Kezelő Zrt.-t bízza meg.

A közelmúltban már több cég jelezte érdeklődését a tender iránt: a Deutsche Telekom érdekeltségébe tartozó T-Systems Magyarország Zrt. a műholdas GNSS technológiával indulna, és az EFKON Group, a világ egyik vezető intelligens szállítási és útdíj-megoldásokat kiépítő és üzemeltető vállalata is bejelentette indulási szándékát. Németh Lászlóné fejlesztési miniszter egy képviselői kérdésre adott augusztusi keltezésű írásbeli válaszában emlékeztetett: a kormány májusban határozott arról, hogy a 3,5 tonna feletti tehergépjárműveknek a gyorsforgalmi utakon, valamint az országos közúthálózat lakott területen kívüli szakaszain kell a megtett úttal arányosan fizetniük. A 2012. évi hálózaton ez összesen 6.318 kilométer díjköteles úthosszt jelent.

A mostani kormánydöntés a személyautók esetében annyiban változtat a korábbi határozaton, hogy fenntartja az időtartamhoz kötött gyorsforgalmiút-használati díjfizetési rendszert, de már nem említi az önkéntes csatlakozás lehetőségét a megtett úttal arányos díjszedési rendszerhez.