2024 április 19

Csökkent a BUX a héten, gyengült a Mol, az OTP és a Richter

Gyenge piaci aktivitás mellett 0,72 százalékkal csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a múlt héten, a vezető papírok ára vegyesen változott, az Egis és a Magyar Telekom erősödött, míg a Mol, az OTP és a Richter veszített értékéből.


Kedden fontos magyar makroadatok láttak napvilágot. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorsbecslése szerint a bruttó hazai termék (GDP) 2012 második negyedévében 1,2 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest, az első negyedévhez viszonyítva pedig 0,2 százalékkal mérséklődött a kiigazított adatok alapján. Ezzel az első negyedévi 1,0 százalékos visszaesést követően bekövetkezett az elemzők által beharangozott technikai recesszió.

A fogyasztói árak a KSH adatai szerint júliusban 5,8 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban, míg az előző hónaphoz képest 0,1 százalékkal csökkentek.

A múlt héten folytatódott a gyorsjelentések közzététele. A Mol a nettó eredmény drasztikus visszaeséséről számolt be kedden. Az olajipari társaság 0,7 milliárd forint konszolidált nettó eredményt ér el a második negyedévben, az első negyedévi 73,7 milliárd, illetve az egy évvel korábbi 54 milliárd forinttal szemben, miközben az elemzők a második negyedévre átlagosan 23,05 milliárd forint nettó profitot vártak. Az első félévben a nettó profit 74,4 milliárd forint volt, majdnem a fele a tavalyinak.

Az OTP a 34,3 milliárd forintos elemzői konszenzusnál magasabb profitot ért el. A bankcsoport pénteken nyilvánosságra hozott jelentése szerint második negyedévi konszolidált adózott nyeresége 41,1 milliárd forint, szemben az első negyedévi 12,8 milliárddal és a tavalyi második negyedévi 37,3 milliárddal. A korrigált adózott eredmény 37 milliárd forint volt a második negyedévben, 15 százalékkal kisebb az előző negyedévinél.

Az OTP csoport első félévi adózott nyeresége a különadó és a deviza jelzáloghitelek végtörlesztésének negatív, illetve a részesedés értékvesztés adópajzsának pozitív hatásával együtt 53,9 milliárd forint, 28 százalékkal kisebb a tavalyi első félévi 74,5 milliárdnál, e tételek nélkül pedig 80,8 milliárd forint volt, ami 9 százalékkal marad el a bázisidőszak teljesítményétől.

A BÉT részvényindexe, a BUX egy hét alatt 128,46 ponttal, 0,72 százalékkal csökkent, 17.711,08 ponton zárta a hetet.

A heti forgalom 36,6 milliárd forint volt, csökkent az előző heti 47,05 milliárd forinthoz képest.

Az OTP 55 forinttal, 1,47 százalékkal gyengült, 3680 forinton zárta a hetet.

A Mol árfolyama 495 forinttal, 2,91 százalékkal 16.500 forintra csökkent.

A Magyar Telekom részvények ára 27 forinttal, 6,91 százalékkal 418 forintra erősödött.

A gyógyszeripari részvények közül a Richter 375 forinttal, 0,93 százalékkal esett, 40.025 forinton fejezte be a hetet, az Egis részvények ára 160 forinttal, 0,96 százalékkal 16.880 forintra emelkedett.

A kis és közepes kapitalizációjú részvények mutatója, a BUMIX 2,73 ponttal, 0,26 százalékkal 1036,26 pontra nőtt.