2024 április 20

Csökkent a BMW nyeresége

Az árbevétel 7,3 százalékkal 19,2 milliárd euróra emelkedett, ezzel rekordot ért el. A konszern összesen 475 ezer gépkocsit értékesített a BMW, a Mini és a Rolls-Royce márkákból, 5,4 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A negyedéves eredmény csökkenése a fejlesztési és a bér- és bérjellegű költségek emelkedésének tudható be, de szerepet játszott az is, hogy a múlt év második negyedében egy egyszeri tétel számottevően javította a cég pénzügyi eredményét. Az év egészét tekintve a BMW bizakodó, a mérlegbeszámoló szerint a tavalyinál nagyobb nyereségre számít, noha az európai gazdasági válság jelentős bizonytalansági tényező és nagyon erős a konkurencia árversenye is.

Bizakodásra ad okot, hogy az árbevétel-arányos eredmény 11,6 százalék volt a második negyedévben, ami az iparágban nagyon jó érték. Korábban 11,6 százalékos árbevétel-arányos eredményt jelentett az Audi is, a Daimleré viszont csak 8,6 százalék volt.