Csökkenéssel nyitottak kedden az irányadó New York-i tőzsdemutatók, a befektetőket aggasztja az új koronavírussal megfertőzöttek számának erős emelkedése, amely tovább rombolhatja a lassuló gazdasági növekedést. A figyelem a kongresszusra irányul, ahol folytatódnak a kétpárti egyeztetések a járvány hatását ellensúlyozni hivatott újabb gazdaságösztönző csomagról.

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,24 százalékos, az S&P 500-as mutató ugyancsak 0,24 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,13 százalékos mínuszban indította a kereskedést. Az Uber Technologies, a világ vezető internetes fuvarmegosztó cége 2,35 százalékos mínuszban nyitott annak nyomán, hogy bejelentette, hogy felhagy az önvezető járműtechnológia költséges fejlesztésével és eladja ezzel foglalkozó érdekeltsége, az Uber Advanced Technologies többségi tulajdonát az Aurora start-up technológiai fejlesztő cégnek.

Az elektromos autókat gyártó Tesla 2,56 százalékos mínuszban indította a kereskedést, miután bejelentette, hogy részvénykibocsátás útján tőkeemelést tervez. Ötmillió részvényt készülnek piaci áron értékesíteni szakaszosan. A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken is borús a hangulat. Kedd délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 0,42 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 0,18 százalékos, a párizsi CAC-40 0,51 százalékos, az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül pedig az EuroStoxx50 0,42 százalékos mínuszban állt. A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,2125 dollárt adtak, 0,11 százalékkal gyengült a dollár. A jenhez képest azonban 0,01 százalékkal erősödött a dollár, 104,08 jenen forgott.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken. A februári határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,47 százalékos mínuszban, 48,56 dolláron, a januári szállítású WTI pedig 0,70 százalékos veszteségben, 45,44 dolláron forgott fél négykor. Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,42 százalékkal, 1871,59 dollárra, a februári szállítású aranyé pedig 0,40 százalékkal, 1873,60 dollárra nőtt a New York-i árupiacon.

Hétfőn vegyesen zártak a New York-i tőzsdeindexek: a Dow Jones ipari átlag 0,49 százalékkal, 30 069,79 pontra, az S&P 500-as mutató pedig 0,19 százalékkal, 3691,96 pontra csökkent, míg a Nasdaq Composite mutatója 0,45 százalékkal, 12 519,95 pontra emelkedett.