2024 március 28

Berki Krisztián aranyérmes lólengésben

Berki a magyar tornasport történetének 15. olimpiai aranyérmét szerezte, ezen a szeren pedig Pelle Istváné (1932), Magyar Zoltáné (1976, 1980) és Borkai Zsolté (1988) után ez az ötödik magyar elsőség. Ezt megelőzően legutóbb Csollány Szilveszter nyert aranyat magyar tornászok közül, ő 2000-ben, Sydneyben gyűrűn bizonyult legyőzhetetlennek. A finálé előtt mindenki Berki-Smith összecsapást várt Európa egyik legnagyobb csarnokában, a tornaviadalon 16 500 néző befogadására alkalmas és csordultig megtelt North Greenwich csarnokban, közismert nevén az O2 Arénában. Még Katalin hercegnő is kilátogatott a helyszínre, és éppen a lólengéshez közeli szektor fölött foglalt helyet.

A magyar tornász – aki a szer kétszeres világ- és hatszoros Európa-bajnoka – a múlt szombati selejtezőben rontott, csak ötödik lett, míg Hidvégi harmadik volt akkor, Smith pedig parádézott. A hazai kedvenc azóta a csapatdöntőben is sziporkázott, és az együttessel végül bronzérmes lett.  Smith Pekingben bronzérmes volt lovon, a 2010-es vb-n Berki mögött lett második, és három kontinensviadalon végzett másodikként (kétszer magyar riválisa mögött). Most erősen fogadkozott, hogy ezen a szeren ő lesz az első brit olimpiai bajnok.

Először a tavalyi vb-n és Eb-n ezüstérmes francia Cyril Tommasone-t szólították (15,141 pont). Következett a 2010-es vb-n bronzérmes, negyedik olimpiáján szereplő olasz Alberto Busnari, aki remek gyakorlattal rukkolt elő (15,400). Harmadiknak Hidvégi lépett a szerekhez, a tavalyi vb negyedik helyezettje, ám rontott, leesett, ezért kevés pontot kapott (14,300). Következett a finálé másik brit résztvevője, a csapatban ötkarikás bronzérmes, lovon Eb-hatodik Max Whitlock, ő nem hibázott. Nagy taps és 15,600 pont volt a jutalma.

Ötödik volt a sorban Berki, aki parádés, látványos, anyagerős gyakorlatot adott elő a tőle megszokott hatalmas ollókkal. A pontozók 16,066-ra értékelték produkcióját, ezzel toronymagasan az élre állt. Az anyagerősségre 6,9-et, az előadásra 9,166-at kapott. Több helyről „Köszönjük, Krisztián” hallatszott a lelátóról. Következett két esélytelenebb tornász, az ukrán Vitalij Nakonyecsnij (14,766) és az orosz David Beljavszkij (14,733). A sort Smith zárta, és amikor szólították, majdnem felrobbant a hangzavarban az aréna. Mivel Berki előtte pompás gyakorlatot adott elő, a hazai versenyzőnek kockáztatnia kellett. Nem a látványra, hanem az erősségre ment rá, és jól bírta végig. Mindenki visszafogott lélegzettel várta az eredményt, közben a két rivális kezet fogott. Smith pontszáma 16,066 lett, azaz ugyanannyit kapott, mint Berki, ám a magyar kiviteli pontszáma magasabb volt (9,166-9,066), ezért Berkié lett az arany, Smith-é az ezüstérem.