2024 április 20

Benyújtuk az EU-nak a kívánságlistát

Az államtitkár a Világgazdaság üzleti napilap innovációs rendezvényén elmondta: a pályázatok várhatóan az év második felében jelennek meg.

A GINOP kapja a legtöbb pénzt

A partnerségi megállapodás értelmében a hétéves uniós költségvetési periódusban kutatás-fejlesztésre és innovációra (k+f+i) a tervek szerint valamivel több mint 800 milliárd forint juthat – ismertette.

Ennek súlypontját a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) jelenti, amelyből k+f+i tevékenységre 520 milliárd forint vissza nem térítendő forrást, valamint 200 milliárd visszatérítendő támogatást, egyebek mellett kedvezményes hitelt, garanciát fordítanak majd – mondta el az államtitkár. Ezen túl más operatív programokban is van közvetlenül k+f+i pályázatokra fordítható összeg – tette hozzá.

Startup és Horizon

Cséfalvay Zoltán kiemelte azt is, hogy a mintegy 800 milliárd forintból csaknem 140 milliárd megy közvetlenül induló (startup) vállalkozások, illetve az ezek közötti intézményrendszer támogatására.

A másik fontos pénzügyi csatorna a Horizont 2020 – hívta fel a figyelmet az államtitkár. A közvetlenül Brüsszelből elérhető mintegy 77 milliárd eurós keretből a hazai várakozások szerint 300-350 millió eurót nyerhetnek el magyar pályázók. A programról szóló tájékoztatásban, az ezekre a pályázatokra való felkészítésben kiemelt szerepe lesz a Nemzeti Innovációs Hivatalnak – tette hozzá.