Elemzők szerint az államháztartás első kéthavi kedvező adatai mögött elsősorban a gazdaság fehéredése, a munkaerő-piaci változások, illetve az alacsony hozamkörnyezet áll.

Balatoni András, az ING Bank vezető elemzője szerint a tavalyi év második felétől kedvezően alakul a költségvetési deficit. Összességében jelentős fehéredés mutatkozik a gazdaságban, ami az áfa soron jelentkezik többletként. Emellett munkaerő-piaci fordulat figyelhető meg, nő a foglalkoztatottak létszáma, emelkedik a reálkereset, s valószínűleg ennek hatására jelentősen nőnek az adóbevételek.

adó_sxcA számok mögött

A kiadási oldalon az elmúlt időszakban bekövetkezett kamatcsökkentésnek, illetve a világban meglévő elképesztő likviditásnak köszönhetően a hozamszintek nagyon alacsonyra süllyedtek, ami a jegybank számításai szerint hosszú távon GDP-arányosan 1 százalékos megtakarítást eredményez a költségvetésnek. A viszonylag kedvező deficitszám mögött ezek a folyamatok állhatnak Balatoni András szerint.

Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője elmondta: a februári hiány viszonylag alacsony, az első két havi hiányt tekintve pedig mintegy 170 milliárd forinttal van jobb helyzetben az államháztartás, mint egy évvel korábban.

A javulás mögött több tényező húzódik meg véleménye szerint. Tavaly az önkormányzati adósságátvállaláshoz kapcsolódó kifizetések voltak. Emellett azt látni, hogy a gazdasági növekedésnek köszönhetően élénkül a fogyasztás és bővül a foglalkoztatás. Hozzátette: ha nincsenek nagy adóátrendezések, eközben bővül a gazdaság és relatíve magas a növekedés, az többletbevételeket hoz az államnak. Ennek a megvalósulását látni az év első két hónapjában – mutatott rá Török Zoltán.

államháztartásTíz évben kétszer

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a kormany.hu oldalon csütörtökön közölte: az államháztartás központi alrendszerének februári hiánya 256,9 milliárd forint volt, ez jóval kevesebb a tavaly februári 407,9 milliárd forintos deficitnél. Az utóbbi tíz évben mindössze kétszer volt példa az ideinél alacsonyabb összegű februári deficitre. Szintén kedvezőbb a tavalyinál az első kéthavi hiány, az idei 310,7 milliárd forinthoz képest 2014. február végén az államháztartás központi alrendszerének hiánya 483,3 milliárd forint volt.

Az államháztartás központi alrendszerének első kéthavi hiánya 35,4 százaléka az egész évre tervezett 877,4 milliárd forintnak.

A szaktárca felhívta a figyelmet arra: a kiadások és bevételek teljesülésének időben eltérő eloszlása miatt – az elmúlt évekhez hasonlóan – a hiány nagyságának lefutása nem időarányos, az év első felében a kiadások meghaladják a bevételeket.