2024 március 29

Automatikus uniós támogatás kkv-knak

Megismételte, hogy az ország a 2014-2020-as uniós költségvetési ciklusban a források 60 százalékát gazdaságfejlesztésre fogja felhasználni. A kormány által elfogadott és Brüsszelbe benyújtott partnerségi megállapodás alapján a kis- és közepes vállalkozások az egymillió euró (mintegy 300 millió forint) alatti támogatásokhoz a normatív feltételek teljesítése esetén automatikusan juthatnak majd hozzá – közölte a helyettes államtitkár. Hozzátette, hogy a tervek szerint az első kiírások már a nyár végén megjelenhetnek.

számol 121111Csepreghy Nándor hangsúlyozta: a kormány a beruházásokhoz közvetlenül nem kapcsolódó kiadások – mint a pályázatírás vagy jogi tanácsadás – csökkentésével is támogatja a vállalkozásokat. Ezeket a szolgáltatásokat az állam a Széchenyi Programirodákon keresztül – ingyenesen nyújtja majd a pályázóknak.

A politikus kifejtette: a magyar vállalkozások akkor válhatnak igazán sikeressé, ha jelentős kutatás-fejlesztési, innovációs potenciállal bírnak. Uniós átlagban a vállalkozások 30 százaléka folytat innovációs tevékenységet, Magyarországon ez az arány csupán 13 százalék. Ezen javíthat a következő hét évben az a 600 milliád forint, melyet a kormány elkülönített erre a célra.

Elmondta, hogy az elmúlt években Szegeden uniós támogatással 2200 fejlesztés valósult meg mintegy 300 milliárd forint összértékben. Néhány hete pedig lerakták a város történetében legnagyobb fejlesztés, a lézerközpont alapkövét – tette hozzá.