2024 április 19

ART placc Tihanyban

Az ARTplacc tavaly nyáron indult, és nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy a szélesebb közönségnek, olykor talán szokatlan módon és a hagyományostól eltérő körülmények között mutassa be a kortárs művészetet – mondta Gyimesi Kinga, az Artplacc sajtófőnöke az MTI-nek.  Az ARTplacc szeretne kihagyhatatlanná válni mindazok számára, akik csak kicsit is elkötelezettek a kultúra, azon belül is hangsúlyozottan a képzőművészet és más társművészetek vagy éppen a gasztrokultúra iránt – fejtette ki a sajtófőnök.

Közlése szerint 2012-re nemcsak a szervezők és a támogatók köre, hanem a programok is bővültek, a kortárs képzőművészet mellett már más kortárs művészeti ágak is megjelennek az idei kínálatban: a videoművészet, a zene, az irodalom, a graffiti és a film is. Az augusztus 11. és 20. között Tihany több helyszínén párhuzamosan futó fesztivál alapját az élvonalbeli kortárs képzőművészeti galériák közös kiállítása és egyben vására adja. A részt vevő galériák listája önmagában szavatolja a minőséget és nyári válogatásaik bemutatásával megadja az egyedi alaphangulatot is – magyarázta Gyimesi Kinga.

A másik helyszín Tihany frissen átadott főtere, ahol a Magtár árnyékában hűsölve kortárs irodalmi felolvasásokon és beszélgetéseken vehetnek részt a felnőttek, diafilmek nézésével kapcsolódhatnak ki a gyermekek, míg az előadóteremben európai művészfilmek vetítésére ülhetnek be az érdeklődők esténként. A kikötő közelében – a hely szelleméhez hűen – óceánjáró konténerekből álló Kikötőplacc épül, amely az igazán progresszív képzőművészeti és zenei programok helyszíne lesz. A fesztiválozók a félsziget más pontján is találkozhatnak majd művészeti projektekkel, színházi előadásokkal, kiállításokkal, számos workshopba, előadásba kapcsolódhatnak be, és minden este koncert is lesz. A programok minden helyszínen ingyenesek.

Az ARTplacc Kortárs Művészeti Fesztivál szervezői a következő években szeretnék bővíteni a résztvevők körét a kelet-közép-európai országokból érkező társintézmények bevonásával. A rendezvény célja, hogy néhány kellemes nyári napra lebontsa a művészet köré épített falakat. Oldott és fesztelen légkörben, elvárások és kötelezettségek nélkül ismerkedhessen egymással alkotó és közönség, alkotás és befogadó – összegezte a sajtófőnök, hozzátéve, hogy a fesztivál főszervezője a MONO Galéria, amely több mint hat éve egyik meghatározó szereplője a magyar kortárs művészeti életnek.