2024 április 19

Hétvégi összefoglaló

Nagyon pozitív hírek érkeztek a járvánnyal kapcsolatban a hétvégén Magyarországról, ugyanakkor nem mindenhol ennyire pozitív a helyzet. A magyar eszközök ugyanakkor erős alaphelyzetből indulnak neki a hétnek-íme a hétvégi összefoglaló.

Visszaszorult a járvány-látszik is a BÉT-en és a forinton

A COVID-19 vírus harmadik hulláma lassan a végéhez közeledik Magyarországon. Az új fertőzöttek napi száma már régóta 1000 alatt van, történik ez úgy, hogy nagyon alacsony a pozitív tesztek aránya. A koronavírus szövődményeivel kórházban ápoltak száma ősz eleje óta csökkent ezer fő alá, és lélegeztetőgépen is hasonlóan régen ápoltak ilyen kevés embert, mint most.  Az egy nap elhunytak száma a fertőzéssel összefüggésben vasárnap virradóra 19 főre csökkent. Legutóbb október 12-én adtak számot a hatóságot ennyi elhunytról, azóta a szám rendre több volt. Jól mutatja a helyzet javulását, hogy Budapesten a százezer lakosra jutó fertőzöttek száma nyár vége óta nem volt ilyen alacsony.

Emellett halad az oltási program, bár a lassan elfogyó regisztráltak miatt kétségtelenül lassabban; a második oltások beadása ugyanakkor kiemelkedő ütemben zajlik. A magas átoltottság miatt a kormány már döntött az intézkedések döntő részének eltörléséről, ami értelemszerűen jó hír a gazdaság számára is. Ez meglátszik a forint árfolyamán: az EUR/HUF kurzus 350 alatt kezdi a hetet, de a legnagyobb magyar blue chip, az OTP árfolyama is a történelmi csúcsai közelében tartózkodva vág neki az új hétnek.

Indiai mutáns: aggódni kell?

A múlt héten egy nagyon biztató kutatással állt elő a brit egészségügyi szervezet az indiai mutánsról. Számításaik szerint ugyanis az új variáns ellen is kiemelkedő védelmet nyújtanak az oltások, ami megnyugtató lehet. Ugyanakkor a már egyébként 2 ember szervezetében hazánkban is kimutatott indiai vírusmutáns miatt megugró napi fertőzöttségi adatokat jelentetettek az oltások tekintetében élvonalban álló Nagy-Britanniából. Kérdés persze, hogy a már oltottak közül mennyien kapják el a mutáns és milyen súlyossággal bír az számukra-ez meghatározó lehet a továbbiakban.

Mindenesetre úgy tűnik, hogy a tőkepiacok egyelőre kifejezetten optimisták. Az aggodalomra okot adó inflációs félelmek erősödése ellenére ugyanis történelmi csúcsaik közelében állnak az irányadó börzék. Érdemes lesz a továbbiakban is figyelemmel követni, hogy az esetleges jegybanki szigortól való félelmek miként hatnak a piacokra.