2024 április 19

A Cisco új hibrid felhőinnovációkat jelentett be

„A felhő fogalma már több mint egy évtizede beköltözött az informatika szótárába. Ma viszont azért ennyire aktuális, mert a felhő kvázi az új adatközponttá vált,” mondta Dalos Ottó, a Cisco Magyarország ügyvezető igazgatója. „A vállalatok kritikus üzleti alkalmazásokat futtatnak olyan környezetben, amely nem az övéké. Ezt a folyamatot a pandémia csak felgyorsította. A Ciscónál úgy gondoljuk, hogy az informatika jövőjét a hibrid, többfelhős és alkalmazásközpontú infrastruktúra jelenti. A legtöbb informatikai igazgató, akivel beszélek, azon gondolkodik, hogyan tudnák újragondolni az alkalmazásaik tervezését, fejlesztését és telepítését. Miközben a digitális élmények folyamatosan egyszerűsödnek a felhasználók számára, a vállalatok szempontjából egyre összetettebbé válnak, mivel át kell látniuk valamennyi alkalmazás és tranzakció működését és állapotát.”

A Cisco hibrid felhőinnovációihoz kapcsolódó bejelentések:

Hibrid felhőműködés: 

  • Megérkezett az új Cisco UCS® X-Series: A Cisco Unified Computing System™ (UCS) rendszerét világszerte több mint 50 ezer ügyfél használja adatközpontjában. A Cisco Intersight megoldásába teljes mértékben integrált UCS X-Series az első olyan rendszer, amelyet kifejezetten a felhőből indított és felhőkön átívelő hibrid műveletekhez fejlesztettek. A megoldást a rack és a blade rendszerek legjobb tulajdonságainak ötvözésével és a forradalmi UCS X-Fabric technológia felhasználásával fejlesztették napjaink sokoldalú alkalmazásaihoz.
  • Intersight Cloud Orchestrator: Ún. alacsony kódolást (low-code) támogató, könnyen használható automatizálási keretrendszer, amelynek révén az IT-csapatok egyszerűen összehangolhatják az infrastruktúrát és az alkalmazásokat, ezzel meggyorsítva a szolgáltatások bevezetését.
  • Intersight Workload Engine: Nagy teljesítményű platform a modern, natív felhőalapú alkalmazásokhoz. A konténeres virtualizálást használó, nyílt forráskódú Kubernetes és KVM alapokra épített Intersight Workload Engine konzisztens SaaS-kezelést tesz lehetővé a Cisco HyperFlex ™ platformon.
  • Cisco Service Mesh Manager: Az Intersight Kubernetes Service új bővítménye jobb átláthatóságot és egyszerűbb kezelést biztosít, a meglévő szabályozásokhoz igazodó védelemmel, és a szolgáltatási topológiák intuitív vizualizációval a Kubernetes fürtökön keresztül a telephelyeken és a felhőben egyaránt.
  • Cisco Cloud ACI: A Cisco alkalmazásközpontú infrastruktúra (Application Centric Infrastructure, ACI) vezérlője már elérhető az AWS és Azure rendszereken, 2021 őszétől pedig a Google Cloudon is hozzáférhetővé válik. A Cloud ACI® megoldás drasztikusan csökkenti a hibrid és többfelhős környezetek telepítésének költségeit és bonyolultságát.
  • A hibrid felhőműveletet támogató új termékekről itt olvashat további információt.

Átláthatóság és áttekintés: 

  • A ThousandEyes Internet és Cloud Intelligence megoldásokat integrálták a Cisco Catalyst® 8000 Edge Series for SD-WAN eszközökbe és a Cisco Nexus® 9000 adatközponti kapcsolókba, így rálátást biztosítanak a hálózat állapotára és az alkalmazások teljesítményére, folyamatosan monitorozva a felhasználók és az alkalmazások közötti kapcsolatot a helyi hálózatokon, az adatközpontokban, illetve a telephelyeket összekötő WAN minden pontján.
  • A Nexus Dashboard Orchestrator egyetlen platformon biztosítja a hálózati szabályozások konfigurálását és kezelését az ACI alapú adatközpontokon belül és közöttük, legyenek azok akár saját telephelyeken, vagy AWS, illetve Microsoft Azure környezetekben, valamint idén ősztől a Google Cloudban.

Cisco CX (Customer Experience) szervezethez kapcsolódó szolgáltatások a felhőben

  • A CX Business Critical Services for Cloud tanácsadói szolgáltatásokat biztosít a digitalizációs projektek tervezéséhez, végrehajtásához, biztonságos működtetéséhez és optimalizálásához.
  • A CX Intersight Workload Optimizer Services javítja az alkalmazások erőforrás-felhasználását a felhőben.
  • A CX Advanced Services (kiemelt szolgáltatások) ThousandEyes-ra és SD-WAN megoldásra elősegítik, hogy a felhőalapú megoldások a legjobb alkalmazásélményt nyújtsák, illetve szakértői tervezéssel és integrációval egyszerűsítik ezek bevezetéséhez kapcsolódó projektek összetettségét és gyorsítják az átállást.
  • A Custom Quick Start Solutions a teljes automatizáláshoz és az Infrastructure-as-Code (IaC) metódus használatához nyújt szolgáltatásokat.