Az utolsó ilyen típusú elemzésünkben a Waberer’s részvény záróárfolyamait vizsgáljuk meg közelebbről az elmúlt 5 évből. Ezzel már kellően távol kerültünk a 2008-as pénzügyi válság okozta anomáliáktól, azonban bőven elég adatunk van ahhoz, hogy általános képet kapjunk Európa egyik legnagyobb szállítmányozó szereplőjének a részvényeiről.

Először nézzük meg, hogy az elmúlt 5 évben milyen átlagos hozamot nyújtott a befektetőknek a papír. Ezt úgy vizsgáltuk, hogy elosztottuk a napokat a korábbi nap záróárával, majd az így kapott láncviszonyszámnak vettük a logaritmikus értékét. Ez megmutatja, hogy mennyi is volt a tényleges napi hozam a Waberer’s papírjaiban. Ezekből az adatokból már ki tudjuk nyerni a kívánt értékeket.

A koronavírust megelőző időszakban (2015 október és 2020 február 28. között) a magyar fuvarozó cég átlagos napi hozama -0,26% volt. Ez nem azt jelenti, hogy minden egyes nap ennyivel csökkent a pénzünk.

Egy fontos tényező kimaradt a számításból és ez a volatilitás. A részvény kockázatának is szokták nevezni, ami igazából a napi loghozamok szórásának felel meg a mi esetünkben. Az elmúlt 5 évben a papír szórása 2,28 volt, ami annyit jelent, hogy átlagosan 2,28-ra szóródtak a napi hozamok az átlagtól. Ha ezzel is számolunk, és muszály annak érdekében, hogy pontos eredményt kapjunk, már jobban elképzelhető, hogy 2,28-as volatilitás mellett a napi átlagos hozam -0,26% volt.

A koronavírus nagymértékben megváltoztatott mindent a piacokon, beleértve az elvárt hozamot, és annak normális eloszlását is. Voltak papírok, akiket érzékenyebben érintett a válság, mint a Mol-t vagy az OTP-t, mivel az olaj világpiaci ára jelentőset esett a transzporttevékenységek leállása miatt bekövetkezett keresletcsökkenés miatt, illetve a bankszektor is gyengélkedett a hitelmoratóriumok miatt. 

De hogy teljesített a Waberer’s melynek szektora szintén nagy mértékben ki volt téve a koronavírus okozta leállásnak. Az elmúlt 6 hónapban a részvények napi loghozamának átlaga 0,14% volt, ami azt jelenti, hogy ebben ez a rövid időszak javítani tudott a cég átlagos napi hozamán.

A teljes 5 éves időszakot vizsgálva (ahol a napi átlag szinte -0,18%, míg a szórás 2,6 volt) láthatjuk, hogy a COVID-19 javította a korábbi átlagos napi loghozamok értékét, míg volatilitásukat nagy mértékben növelte. 

Eloszlásukban is változás állt be. A koronavírus előtti időszakban, a kétszigma szabály szerint, meg lehetett mondani, hogy a Waberer’s napi hozama több, mint 95%-os valószínűséggel -3,78% és 4,03% közé fog esni, és igen kicsi, szinte 0 a valószínűsége annak, hogy 7%-nál nagyobb legyen a napi esés.

2020 márciusa után már ez sem feltételezhető a piacról, mivel a magas szórás miatt igen távol estek az értékek az átlagtól. 

Az ábrán jól látszik a különbség a két eloszlás között, illetve, hogy az utóbbin előfordultak 10% fölötti napi hozamok is, sőt -20,04%-os értéket is láthatunk, ami a vírus okozta pánik egyik legsötétebb napján történt, ráadásul ugyanezzel az átlaggal és szórással becsült elméleti gyakoriság szerint sem kellett volna ilyen magasan kiemelkedő értékeket kapnunk, ami jól szemlélteti milyen durva és statisztikailag előrejelezhetetlen volt, ami az elmúlt hónapokban történt a piacokon.


Forrás: bet.hu