BUX index

Ahogy az S&P 500 esetében, úgy a magyar értéktőzsde két indexének esetében is van fluktuáció az egyes vállalatok közt. A következő kereskedési időszakban szeptember 21-től a nagyobb kosár összetételéből kiesik a BIF, mely második alkalommal nem teljesítette az új kritériumrendszer elvárásait. Az új árfolyamjegyzést a szeptember 18-i záróárak alapján fogják meghatározni. Az AKKO invest társaságnak sikerült teljesíteni a követelményeket, így mostantól 0,3 százalékban befolyásolja az index érték mozgását.

 

Hogy pontosan mit takar ez a kritérium?

Két kritériumnak kell megfelelni, melyek közül az egyik a forgalomra vonatkozik és így szól: „Az adott részvénysorozat a részvénysorozatok árfolyamértéken vett forgalom alapján csökkenő sorrendbe állított rangsorában az első 20 között szerepel a felülvizsgálati napot megelőző utolsó félévre vonatkozóan.”

A másik kritérium a közkézhányaddal kapcsolatos – „Az adott részvénysorozat a részvénysorozatok közkézhányad kapitalizáció alapján csökkenő sorrendbe állított rangsorában az első 20 között szerepel a felülvizsgálati napon.”

Ezen kritériumokat egyszer lehet nem teljesíteni és a második alkalom után kerülnek ki az indexből. Ez a másik irányba is így működik, tehát kétszeri teljesítéssel már bejutnak a vállalatok.

 

Súlyozás

A BUX index érdekessége, hogy a teljes értéket az OTP árfolyama 37,1 százalékban befolyásolja. A másik 50 százalékot a Richter és a MOL teszi ki melyeknek 25,7 és 24,9 százalékos súlyozása van. Az eloszlást az alábbi diagramon szemléltettük.

BUMIX index

A kisebb forgalmú magyar részvények összértékét meghatározó indexbe nem tudott új cég csatlakozni.  A BIF és az Enefi ezzel szemben már második alkalommal nem teljesítette az index kritériumait, így részvényeik kikerültek az indexből.  A továbbra is az index részét alkotó vállalatok közül a KulcsSoft, a NordTelekom és a Futuraqua nem tudta teljesíteni a kritériumokat, de csak első alkalommal.

A BUMIX kosár súlyozás elosztása lényegesen egyenletesebb, mint a nagytestvéré. Itt az első négy cég meghaladja a 10 százalékos egyenkénti súlyozást, de a legnagyobb OPUS sem lépi túl a 20,5 százalékos súlyarányt. A 16 részvény közül 11 cégnek van 1 százaléknál nagyobb súlya.

 

CETOP

A BÉT CETOP indexe (Közép-Európai Blue Chip Index) a legnagyobb tőkeértékű és tőzsdei forgalmú közép-európai vállalatok teljesítményét tükrözi. A nemzetközi gyakorlatot és a piac igényeit is figyelembe véve kialakított CETOP egyik fontos célja, hogy referenciaként szolgáljon a térség iránt érdeklődő befektetők számára. Az indexbe budapesti, bukaresti, ljubljanai, pozsonyi, prágai, varsói és zágrábi tőzsdéken működő blue chip papírok kerülhetnek be.

Az indexkosárból kikerül a Polskie Gornictwo Naftowe i Gazownictwo SA és bekerül a Dino Polska SA.