2024 április 20

Újabb magyar kispapír szárnyalt

A magyar tőzsde november óta látott hihetetlen menetelésének egyik érdekes, egyre inkább jelenlévő része a kisebb kapitalizációjú cégek részvényeinek kitörése. Mint korábbi cikkeinkben is rávilágítottunk, ennek kettős oka lehet: egyrészt sztorit látnak a cégben, vagy a hullám meglovaglásában a befektetők, másrészről pedig ezek a részvények még nem heverték ki a koronavírus okozta zuhanást, így vonzó értékeltségük lehet. Jellemző ilyenkor, hogy magas forgalommal, több napon keresztül emelkednek a papírok. Ami fontos még, hogy gyors visszaesés most nem jellemző; többnyire tartják a beállított, magasabb árfolyamszinteket a kispapírok.

Az új sztár: Pannergy

Jó példa volt a kispapír rallyra a Waberer’s, az ENEFI, a Masterplast, vagy a Rába és az Appeninn. Most viszont úgy tűnik, új kedvence lett a magyar parketten kereskedőknek, ugyanis az energetikai cég, a Pannergy árfolyama ment keresztül jelentős szárnyaláson.

www.nrgreport.com

Kilátások

 A részvények árfolyama idén már több, mint 17 %-ot volt képes emelkedni, ennek jelentős része az utóbbi néhány kereskedési nap folyamán realizálódott. A katalizátorként ható hír a cég termelési jelentése. A dokumentum szerint a Pannergy elérte 2020-as EBITDA céljait, és az előző évinél idénre 11 %-kal magasabb (2,8-2,88 milliárd forintos) bevételt várnak. Ez egyrészt a cég válságálló mivoltára, másrészről a pozitív jövőképre is egy megerősítés lehet a cég tulajdonosai közé most beszálló befektetők számára.

A cég egyébként sem áll rosszul abban a tekintetben, hogy az iparág igen divatos most, amiben tevékenykedik. A megújuló energiaforrásokra való fokozott támaszkodás a jövőben nagy tért kaphat, ami a befektetők figyelmét is egyre inkább a cégre terelheti. Érdekesség a cég kapcsán, hogy nemcsak hogy az MVM Zrt. is tulajdonos, de közel 20 % a sajátrészvény aránya a cégnél, ami kiemelkedőnek számít a magyar piacon.

www.bet.hu www.vg.hu