2024 április 19

Újabb kispapír rally és szárnyaló Richter

Meglehetősen izgalmas nap a mai a magyar tőzsdén, két olyan sztori is fut, amelyekre érdemes lehet odafigyelnünk.

Richter

Olyan emelkedést produkált ma a gyógyszergyártó cég részvénye, hogy egy kis időre fel is függesztették a kereskedést. A pozitív hír a Richter egyik legfontosabb termékének, a Vraylarnak az értékesítési árbevétele elérheti a 4 milliárd dollárt is, legalábbis egy, a JPMorgan konferenciáján bemutatott prezentáció szerint. Az emelkedés hatalmas forgalom mellett történik, az eddigi csúcs nem sokkal 8000 forint alatt van.

A Richter már 2020-ban is a legjobban teljesítő magyar blue chip volt, tekintve, hogy a gyógyszeripar kevésbé érzékenyen a gazdasági ciklusokra, pláne, ha a negatív ciklust éppen egy egészségügyi válsághelyzet okozza. Kérdés, hogy mennyire tekinthető megalapozottnak, hogy a vártnál jóval jobb eredményeket tud majd felmutatni a Richter, és hogy mit kezdenek a befektetők a hirtelen fellépő erős túlvettséggel.

Appeninn

Az Appeninn esetében már jóval kevésbé egyértelmű a hirtelen, ma kezdődő szárnyalás, azonban a mértéke annál inkább látványos. A napi összes átlagforgalom többszörösét produkálta néhány óra alatt a részvény, és az emelkedésben még a Richtert is előzi: 10 % feletti pluszban is járt az árfolyam, ahonnan némileg lefordult. Hogy mi indukálta az emelkedést, pontosan nem látni, de az tény, hogy a cég vezére pozitívan nyilatkozott az ingatlanpiaci kilátásokról. Azonban sejthetjük, hogy egy újabb kispapír rallynak lehetünk szemtanúi, nem egy ilyet láthattunk az utóbbi időben: gondoljunk a Rábára, a Wáberer’s-re, a Masterplastra, az Autowallisra, vagy pedig az Enefire. Az alapforgatókönyv mindenhol ugyanaz: érkezik egy pozitívabb hír,  majd erre a hírtől szinte már függetlenül tépik az árfolyamot. Kérdés, hogy meddig tarthat ki ez a lendület, és sorra kerülnek-e más papírok is a következőkben.