2024 április 19

Trump és Biden, a piac

Az elnökválasztás előtt hetekig komoly kérdés volt, hogy vajon Trump, vagy Biden lesz az elnök. Némi iróniával mondhatjuk egyébként, hogy ez még most is kérdés, de azért már Trumpnak valóságos csoda kellene a győzelemhez. Az elnökválasztás azonban annyira végtelenül hosszúra nyúlt, és annyira váltakoztak a történések, hogy gyakorlatilag az összes előre meghatározott forgatókönyvet kipróbálhattuk. Ez azért mindenképpen izgalmas, és jó rálátást enged a tőzsdék működésére.

Úgy indultunk neki a választásnak, hogy a demokrata kihívó, Joe Biden fogja megszerezni magának szinte biztosan a Fehér Ház kulcsait; erre a tőzsdék a keddi nap folyamán igen erőteljes emelkedéssel reagáltak, amit elfogadhatunk akként, hogy ezek szerint a Biden győzelme a jó a tőzsdék számára. A választás éjszakája előtt tehát azzal kalkulálhatott az egyszeri tőzsdés, hogyha Trumpot várja, akkor shortolni kell, ha Bident, akkor longolni.

Magyar idő szerint szerda hajnalban egyre tisztábban látszott, hogy Trump fogja megnyerni az elnökválasztást. Erre minimális elbizonytalanodás volt a piacokon, azonban a délelőtt már emelkedéssel ment el, annak ellenére, hogy akkor is még Trump volt a biztosnak hitt befutó. Tehát az már biztos, hogy Biden győzelmi reménye és Trump kvázi biztos győzelmi hite emelkedést okoz.

Aztán fordult tegnap magyar idő szerint kora délutántól estig néhány állam, és már Biden tűnik a biztos befutónak, így van ez ma is. Erre a hírre pedig a tőzsdék szintén megállás nélkül emelkednek gyakorlatilag. Tehát azt is kipipáhatjuk, hogy a tőzsdéknek jó, ha Biden lesz az Egyesült Államok következő elnöke.

Közben azonban Trump megtámadja a választási eredményt, illetve csalást kiált, ami az elvileg bekövetkező legrosszabb forgatókönyv. Pláne úgy, hogy az biztos, hogy valóban 1-2 államon fog csak múlni a választás kimenetele. Ennek ellenére ezek a hírek sem okoztak problémát, és továbbra is emelkednek a piacok.

Összefoglalva tehát, a tőzsdék emelkednek, ha:

  1. Úgy tűnik Biden nyer
  2. Úgy tűnik Trump nyer
  3. Biztosan Biden nyer
  4. Biztosan Biden nyer, de Trump perel

Látható tehát, hogy az elnökválasztás sem változtatta meg az alapvető piaci hozzáállást, ami pedig a mindenre való emelkedés. Hogy ez meddig marad így, az a végtelen millió dolláros kérdés, amit mindenkinek meg kell ítélnie, ha pozícióba lép a piacon ezekben az időkben.