2024 április 20

Próbálkoznak az emelkedéssel a tőzsdék

A tegnapi nap hatalmas esést hozott a tőzsdéken világszerte, szinte az összes gazdaságilag erős ország vezető indexe esett nem is kis mértékben, ami főként a koronavírus egyre gyorsabb terjedésének köszönhető, azonban más is állt a háttérben.

Hétfőn az európai eladási hullám alatt már lehetett látni, hogy Amerika is negatív tartományban fog nyitni, és így is lett. Az S&P500, a Dow és a Nasdaq is több százalékos mínuszban kezdte meg a kereskedést, ami kitartott a nap folyamán is. Láthattunk már hasonló nagy esést a hónap elején, azzal a különbséggel, hogy az főként egy tech szektor specifikus eladási hullám volt, míg ez a teljes piacra kiterjedő esés volt, ami főként az olyan részvényeket vette célba, amik a gazdaság újraindítása óta fundamentálisan is alátámasztható értéket képviselnek, és nem csak a hype pumpálta feljebb az árukat.

A nap végére zöldbe fordult a tech szektor, +0,4%-ban zárt a Nasdaq, amivel nagyjából megmentették a napot a csúnya zárástól, és a Dow, illetve S&P is kevesebb, mint 2%-kal került végül lejjebb.

Európában pozitívan indult a nap, annak ellenére is, hogy az Egyesült Királyságban újabb megszorító intézkedéseket kellett bevezetni a COVID-19 terjedése miatt. Az európai piacon már 3 hónapja nem láthattak akkora esést a befektetők, mint a tegnapi napon, így nem csoda, hogy próbál korrigálni a piac, azonban egyelőre még nem igazán döntötte el az irányát, és csak enyhe 0,5%-os emelkedést hozott a mai nap a Stoxx Europe 6000-en.

Az amerikai future termékek egyelőre vegyes képet mutatnak. A tegnapi nap legnagyobb nyertese, a Nasdaq, ismét 0,5%-os emelkedéssel próbálkozik már a nyitás előtt, ami bizakodásra ad okot annak, aki érdekelt tech részvényekben.  Az S&P 500 és a Dow egyelőre egyhelyben állnak, így a piac irányát talán csak a nyitás után tudják majd meghatározni a kereskedők, viszont az érezhetően pozitívabb hangulat miatt, talán a mai napon megpróbálkoznak majd egy kisebb emelkedéssel.

A magyar piacot is megviselte a tegnapi esés, különösen az OTP-t, amelynek szektora különösen rosszul teljesített hétfőn, ráadásul a hitelmoratórium miatt tovább romlottak a kilátásai a jövőre nézve, amit a befektetők azonnal be is áraztak. A BUX 0,5%-ot emelkedett egyelőre, a forint pedig erősödött az euróhoz képest, amit érdemes lesz a továbbiakban is követni mivel ma délután kettőkor érkezik a döntés a jegybanki alapkamatról, ami az előrejelzések szerint változatlan, 0,60% marad.

Forrás:

Investing.com

Marketwatch.com