A folyamán egészen nem tudott pozitív irányba fordulni a BUX index, így végül negatívan zárta a csütörtököt. A napi záró árfolyam 33 829 pont volt ami 0,93 százalékkal alacsonyabb, mint a tegnapi. A BUMIX alig 0,46 százalékkal zárt gyengébben, mint tegnap 3 370 ponton.

Összefoglalás

  • Az OTP ma sem tudott jó eredménnyel zárni és folytatta a napok óta tartó esését. 10,220 forinton, mínusz 0,29 százalékon zárt. A bank árfolyama illeszkedik több európai bankéhoz, azonban a versenytársaihoz képest az árfolyama a gyengék közt helyezkedik el. A nap folyamán nagyobb esésben is volt, de délután vissza erősödött.
  • A Richter Gedeon szintén több napos esésen van túl, ám a mai csökkenés magasabbnak számít, mint az eddigiek. 6,700 forinton zárt, 2,05 százalékos eséssel. A cég körüli negatív hangulat a teljes európai gyógyszeriparra jellemző és leginkább a koronavírus okozta lezárások felelősek emiatt.
  • A Magyar Telekom papírjai csekély mértékben tudtak emelkedni kis forgalom mellet a nap végéig, de az utolsó félórában negatívra fordult, így 363 forinton zárt 0,55 százalék elmozdulással
  • A nap legnagyobb nyertese az EHEP, a cég “elsősorban portfolió-kezelési tevékenységet végez. Mind tőzsdei, mind tőzsdén kívüli részvényeket is tart portfoliójában, és ezt kiegészíti fedezeti és spekulatív célú derivatív termékekkel.” A rövidítés az Első Hazai Energia-Portfolió Nyrt-t rejti magában. Részvényei 3,96 százalékos növekedéssel, 1575 forinton zártak.
  • A nap legnagyobb vesztese a SET Group. A cégnek két főtevékenysége van, az “egyik ág a valódi értékek megőrzését tűzte ki céljául, az olyan rendszerváltás után alakult vállalkozások tevékenységét viszi tovább, amelyek vezetői visszavonulásra készülnek. A másik ág a jelen és jövő innovatív technológiájára fejlesztett profit- és piacorientált termékek szolgáltatása, melyek – többek között – a XX. és XXI. század generációjának tudását és értékrendjét hozzák közös nevezőre, ezzel teremtve többletet a résztvevő feleknek.” A vállalat papírjai 3,28 százalékot estek és 56 forinton zártak.