A Gazdasági Évnyitó résztvevői gyors fellendülést várnak-ORbán Viktor pedig bejelentett egy új intézkedést is.

Bár a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) évnyitója már hagyományosnak tekinthető, idén először online formában került megrendezésre. Rengeteg minden változott 1 év alatt, ezt a felszólalók is hangsúlyozták: tavaly az évnyitó idején már bőven látszott a vírus, és meg is jósolták a gazdasági visszaesést. Idén már inkább a gazdaság helyreállításával, az ezzel kapcsolatos kormányzati lépésekről volt szó.

Parragh: jól teljesít a gazdaság

A felszólalók sorában Parragh László volt az első. A MKIK elnöke megemlékezett a tavalyi konferenciáról, és hangsúlyozta: a magyar gazdaság 80 %-a megfelelően működik, jelentősebb problémák néhány ágazat esetében vannak. Veszélynek látja ugyanakkor Parragh, hogy a hiteltörlesztési moratórium lejárta után tömeges csődhullám érheti el a vállalkozásokat és a háztartásokat.

Varga: kisebb esést hoz a második hullám

A második felszólaló Varga Mihály pénzügyminiszter volt, aki szintén visszaemlékezéssel kezdett. A második negyedéves brutális, 16 %-os visszaesés után összességében már 5-6 százalékos esést lát csak a miniszter, köszönhetően az eredményesebben végrehajtott korlátozó intézkedéseknek és programoknak.

 Az államadósságról szólva Varga kijelentette, hogy bár jelentősen nőtt, mint minden országban, de nincs kitéve veszélynek a magyar finanszírozás: 20 % körüli ugyanis csupán a nemzetközi kölcsönök aránya. A pénzügyminiszter beszélt még az ország gazdasága előtt álló kihívásokról is, levonva a válság által okozott tanulságokat.

Orbán: eredményes gazdaságvédelmi intézkedések és új hitel a vállalkozásoknak

A harmadik felszólaló Orbán Viktor miniszterelnök volt. Beszédében érintette az eddigi gazdaságvédelmi intézkedéseket, de a jövőre vonatkozóan is fogalmazott meg terveket. Pozitívan nyilatkozott a járvány okozta visszaesés utáni intézkedésekről a miniszterelnök: annyian dolgoznak ma, mint a vírus megjelenése előtt, ez mutatja a munkaalapú gazdaság sikerességét a segélyalapú gazdasággal szemben. Orbán a jegybanki válságkezelésről is pozitívan nyilatkozott, kiemelve a gazdaságba juttatott olcsó hiteleket, amelyek segítettek a kis- és középvállalkozások gyorsabb talpra állását, illetve túlélését. Szó volt a miniszterelnök beszédében a felsőoktatás fejlesztésre fordított ezermilliárdokról, valamint arról is, hogy néhány hét múlva újabb nemzeti konzultáció jön, amiben az újbóli újra nyitással kapcsolatos részletekről kérdezik meg a lakosságot. Orbán Viktor jelezte, hogy bármilyen országból származó vakcinát el kell fogadni, ha hamar véget akarunk vetni a járványnak-reagálva ezzel az orosz és kínai vakcinákkal kapcsolatban tapasztalható ellenérzésekre. Szerinte nagy sikere az elmúlt 10 évnek az is, hogy több stratégiailag kiemelt ágazatban is elértük az 50 % feletti magyar részesedést-ilyen az energetika és a bankszektor is.

A leginkább fontos bejelentés azonban ezután következett; a miniszterelnök bejelentette, hogy 10 évre szóló, kamatmentes hitelkonstrukció jön létre. A kölcsönt a kkv szektor, főként nyilván a mikrovállalkozások igényelhetik. A törlesztéssel kapcsolatban pedig 3 éves moratórium várható, ezzel is könnyítve a terheket. A rendkívül kedvező kondíciók miatt valószínűleg lesz is igény a hitelre, legalábbis a kamatmentesség miatt gyakorlatilag nincs hátránya a konstrukciónak. Vélhetően a következő napokban, hetekben még több részletet is megtudhatunk az újabb gazdaságvédelmi intézkedésről.

Ki kell még emelnünk, hogy Orbán Viktor megjegyezte, hogy a teljes 2020-as visszaesés közelebb lehet az 5 %-hoz, mint a 6 %-hoz, ezzel jelezve, hogy pozitívan áll a KSH jövőheti GDP-adatához. Bár a GDP adatok általában nem váltanak ki jelentős tőzsdei mozgást a Budapesti Értéktőzsdén, a jövőre való következtetés szempontjából mindenképpen érdemes lehet figyelni a publikálásra kerülő számokra.

Képek forrása: www.mti.hu