2024 március 28

Nem kedvez a piac a jelentések értékelésének: A repülés és az olaj a nagy vesztes

Az elmúlt negyedév jelentéseinek nagy jelentősége van, mert a koronavírus okozta bevétel kiesések bizonyos szektorokban nagyon súlyos leállásokat követeltek, melyek sok esetben megpecsételték a vállalatok pénzügyi helyzetét. Ennek a kiesésnek a harmadik negyedévben kisebb nyoma maradt, de bizonyos esetekben távol van még a kilábalás.

Repülés

A value részvények közé sorolt légitársaságok sokszor tűnnek nagyon olcsó vételnek a piacon. Ha figyelembe vesszük, hogy az elmúlt 10 esztendőben olyan tudott rohamos tempóban tudott növekedni a légiközlekedés, mint soha korábban, akkor láthatjuk, hogy a korábbi árfolyamok teljesen beáraztak az adott teljesítményt. A légiforgalom azonban nem tud úgy visszaállni a vírus előtti állapotba, mint az IT szektor, vagy a kiskereskedelem. A határaink lezárásával és a folyamatos korlátozásokkal lehetetlen újra megfelelő méretű keresletet felállítani egy olyan méretű kínálati oldalnak, mint ami az elmúlt tíz évben felépült a légi közlekedésben.

A grafikonon látható számokból látszik, hogy az összes lefoglalt repülőjegyek száma hogyan alakult világszerte az elmúlt 2004 óta. A növekedés eredménye volt, hogy a légitársaságoknak csodálatos 10 év van a hátuk mögött. Minden cég növekedni tudott, mellyel új repülőket és újabb személyzetbe kellet befektetniük a bevételeiket. Az ilyen méretű visszaesés egy rendkívül maximalizált bevétel/nyereség iparágban súlyos károkhoz vezethet. Fontos megjegyezni, hogy a Delta és az American is kisebb veszteséget ért el a harmadik negyedévben, mint a másodikban, de továbbra sem fenntartható a helyzetük hosszútávon komolyabb változás nélkül.

Olaj

A választások előtt rendkívül kiélezett helyzetben vannak a nagy olaj vállalatok. A két jelölt közül a jelenlegi elnök kifejezett hangsúlyt fektet arra, hogy a már meglévő fosszilis energia forrásokat minél nagyobb mértékben használja a gazdaság. Véleményét azzal az állásponttal védi, hogy egy hatékony, kellően olcsó és az utóbbi években már az Egyesült államokon belül is elérhető termékről beszélhetünk. (Az USA olaj import igénye csökkeni tud az elmúlt évtizedben.) Az olajcégek jelentéseiből kiderült, hogy a válságból való kilábalás szinte lehetetlen lesz ilyen alacsony árak és kereslet mellett.