2024 március 29

Mit tudsz a Mol-ról?

A cikksorozatunkban a magyar tőzsdén szereplő legfontosabb vállalatokat mutatjuk be. Warren Buffet, a világ talán leghíresebb befektetője szerint ugyanis sose fektess olyan vállalatba, amelyet nem ismersz. Ebből kiindulva viszont meg kell ismernünk minden egyes vállalatot, amelybe be kívánunk fektetni. Persze a napi kereskedéshez nem feltétlenül szükséges ez, de a közép- vagy hosszútávú befektetéshez nélkülözhetetlen, hogy pontosan ismerjük a céget, amelynek részvényeit megvásároljuk. Íme, a legfontosabb dolgok, amikkel tisztában kell lennie egy Mol részvényesnek!

Áttekintés

Az olajszektorról talán a legáltalánosabban, legbiztosabban kijelenthető állítás, hogy egy igen hullámzó, kockázatos iparág. Jelentősen függ az olaj mindenkori világpiaci árától, a világgazdaság növekedésétől (mely fő hajtóereje az olaj iránti kereslet növekedésének), valamint az új technológiák hatásaitól. Növeli a bizonytalanságot, hogy a döntő tényezőnek számító olajár többnyire az olajkitermelő nagyhatalmak alkuitól, aktuális érdekeitől és versengésétől függ. Ha az olajvállalatokat vizsgáljuk, 3 fő típust különíthetünk el. Az első csoportba tartozó, főleg kitermeléssel foglalkozó vállalat árfolyama nagyban korrelál az olaj árfolyamával; nagyon leegyszerűsítve az ilyen cégek az általuk tulajdonolt mezőn kitermelt olajat értékesítik, ez teszi ki tevékenységük és profitjuk túlnyomó részét. A másik nagy csoport a feldolgozással, illetve kereskedelemmel foglalkozó vállalatok. Számukra az alacsony olajár, és az ezzel megemelkedő finomítói árrések a megfelelőek, ugyanis tevékenységük szerint a megvásárolt nyersolajat dolgozzák fel és értékesítik. Előbbi két vállalatfajta közös hátránya, hogy nagymértékben függnek az olaj aktuális árfolyamától, emiatt nagyon változó tud lenni, hogy milyen eredményt érnek el egy adott évben. Az ilyen, tőzsdén jegyzett cégek árfolyama és a nyersolaj árfolyama között jelentős kapcsolatot is találhatunk. A Mol Group a harmadik csoportba, az úgynevezett integrált olajvállalatok közé tartozik, amelyeknek egyaránt van kutatás-termelési, illetve finomítás-kereskedelmi üzletága.

NRGreport - Trading - 10%-kal nagyobb osztalékot fizet a Mol
Mol közgyűlés-www.nrgreport.com

A cég mai formájában 1991 óta létezik, az akkori időkben még leginkább egy állami trösztként volt jellemezhető. Növekedése, regionális multivá válása a privatizációt követően valósulhatott meg. Az elmúlt közel 30 évben így egy 30 országban jelenlévő, 26.000 embert foglalkoztató nemzetközi nagyvállalattá vált, mely napi 111 ezer hordó olajat hoz a felszínre, illetve a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) 2. legnagyobb piaci kapitalizációjú vállalata az OTP Bank Nyrt.-től jelenlegi árfolyamokon lemaradva. Ma Közép-Európa 2. legnagyobb vállalata a mérlegfőösszege alapján a lengyel szektortárs, a PKN Orlen mögött.  Tulajdonosi struktúrája igen szerteágazó, mégis stabil, kiszámítható működés jellemzi.

Látható még, hogy naponta több, mint 1 000 0000 kiskereskedelmi tranzakció kötődik a céghez, a bemutatóban szereplő piaci kapitalizáció azonban már nem friss adat, a Mol az elmúlt év esései miatt már nem bír ekkora piaci kapitalizációval.

Működés, szegmensek, vezetés

Ahogy a fentiekben utaltam is rá, a Mol egy integrált olajvállalat. Két legfőbb tevékenysége-ahogy majd látjuk, árbevétel alapján is-a kutatás termelés (angolul upstream), valamint a finomítás-kereskedelem (angolul downstream). A két üzletág közel azonos súlyt képvisel (bár 2019-ben még azért bőven észrevehető volt a downstream üzletág túlsúlya), emiatt a vállalat eredménye nincs szorosan kitéve az olajár-ingadozásoknak, speciális eseteket kivéve. Ha a gyenge olajár miatt az upstream gyengén teljesít, ezt kompenzálja az alacsony olajárral együtt járó magas finomítói marzs, ami a downstream üzletág teljesítményét emeli meg, és fordítva.

A harmadik legfontosabb üzletága a vállalatnak a fogyasztói szolgáltatások. A Mol-nak ez az a része, amit mi is látunk: a lakossági üzemanyag értékesítés, valamint a nem-üzemanyagalapú szolgáltatások, a Fresh Cornerek. Ahogy a számviteli elemzés során látni fogjuk, egy igen dinamikusan fejlődő üzletágról van szó, ezért feltétlenül érdemes megemlíteni. A Mol 2030-ra szóló stratégiájában is kiemelt szereppel bír, tekintettel az olajmulti több lábon állására való törekvésére. Végül a negyedik üzletág a gáz midstream, a gázüzletág, ez jelenleg a négy közül a legkisebb EBITDA-t és árbevételt felmutató szegmens.

A Mol vezetése kiegyensúlyozott, lassan 20 éve Hernádi Zsolt tölti be az elnök-vezérigazgatói tisztséget. Ő egyebek mellett a Corvinus egyetemet tulajdonló alapítvány kuratóriumának elnöke is, illetve sokáig az OTP vezetésében is helyet foglalt. Érdemes megemlítenünk még Csányi Sándort, az OTP Bank elnök-vezérigazgatóját, aki szinten évtizedekben mérhetően tölti be a Mol-nál az alelnöki pozíciót. A Mol vezetésében emellett találunk nemzetközi olajipari szakembereket, illetve hazánkban fontos szerepet betöltő személyeket egyaránt.

Osztalék

A befektetők számára fontos még az osztalék, a Mol esetében pláne, hiszen a Magyar Telekom után ez a részvény fizeti arányaiban általában a legtöbb osztalékot a blue chipek közül. A nominális összegek megtévesztőek lehetnek, mivel 2017-ben nyolcadolták a részvényt, így ezzel kell felszoroznunk az azóta érvényes osztalékokat, ha viszonyítani akarunk. Másik viszonyításnak azonban láthatjuk az osztalékhozamokat a részvényárfolyamra vetítve, ami szintén fontos információ lehet. 2020-ben nem fizet osztalékot ugyanakkor.

Részvényekből azonban általában nem csak osztalékot akarunk látni, hanem árfolyamnyereséget is, ezért vessünk egy pillantást a Mol árfolyamára.

Látható, hogy jelenleg 5 éves mélypontja közelében tartózkodik a Mol árfolyama, illetve, hogy a koronavírus okozta zuhanás után alulteljesítőnek számítanak a cég részvényei a BUX indexhez viszonyítva.

Kilátások

Természetesen most, hogy látjuk a Mol felépítését, főbb számáit, érdemes megnéznünk azért azt is, hogy merre tarthat tovább a cég. A cég pénteken közzétett negyedéves jelentése kifejezetten pozitív csalódást okozott, a legtöbb eredménysoron jelentékenyen felülmúlta az elemzői várakozások átlagát. A vállalat számára a legfontosabb a koronavírus alakulása, ha visszatérne az élet teljes mértékben a régi kerékvágásba, akkor kifejezetten alulértékeltnek mondhatjuk a Mol-t a jelenlegi szinteken. Az elemzői célárárfolyamok mindenesetre az alább látható módon alakulnak, a fenti információk alapján már saját vállalatértékelés, hogy eldöntsük, melyiket érezzük a leginkább helytállónak, vagy esetleg mi a saját célárunk.

Források és képi források: www.molgroup.info.hu