2024 március 29

Mik a hét nagy eseményei?

Tesla

Izgalmas napokon van túl a Tesla, november 16-án bejelentették az elektromosautó-gyártó bekerülését az S&P 500 tőzsdeindexbe, ennek hatására 20 százalékot ralizott a múlt héten a részvényárfolyam, hétfőn pedig a cégvezér Elon Musk vagyona még Bill Gatesén is túltett és ezzel ő lett a világ második leggazdagabb embere, Jeff Bezos után.

Ahogy arról már beszámoltunk, a 49 éves Elon Musk vagyona hétfőn 7,2 milliárd dollárral ugrott meg a Tesla részvényárfolyamának aznapi emelkedésével, ezzel Musk vagyona 127,9 milliárd dollárra nőtt, megelőzve Bill Gatest a leggazdagabb emberek körében. A Tesla-vezér vagyona csak idén több mint 100 milliárd dollárral nőtt, ez a legnagyobb vagyonnövekmény a Bloomberg Billionaires Index listáján jelenleg Elon Musk vagyona a világon a második legnagyobb.

Elon Musk Visits Germany

Musk vagyonát elsősorban kétség kívül a Teslának köszönheti, a cég piaci értéke a napokban már meg is haladta az 500 milliárd dollárt. Az üzletember vagyonának mintegy háromnegyede köthető a Tesla-részvényekhez, így ugyancsak bebetonozhatja helyét a világ leggazdagabb emberei között Musk, ha a Tesla jövőbeli teljesítménye az elemzők legjobb forgatókönyve szerint alakul.

Adam Jonas, a Morgan Stanley elemzője: Jonas „legjobb forgatókönyv” szerinti célára 1068 dollár részvényenként, a legrosszabb esetben pedig 250 dollárra becsüli a Tesla papírját. Az előbbi árfolyam akkor reális az elemző szerint, ha Musk cége 8 millió járművet tud leszállítani 2030 végéig, EBBEN AZ ESETBEN MÁR TÖBB, MINT EZER MILLIÁRD DOLLÁRT ÉRNE A CÉG.A rosszabb forgatókönyv pedig akkor valósulhat meg, ha jelentősen csökken az elektromos autók iránti kereslet. Jonas jelenleg vételre javasolja a Tesla papírját 540 dolláros célár mellett. 

Dan Levy, a Credit Suisse elemzője: Levy szerint a legjobb esetben 2,8 millió autó leszállítására lehet képes a Tesla 2025-ben, ebben az esetben közel 1100 dollárt érhet egy papír az elemző szerint. A legrosszabb forgatókönyv alapján viszont kevesebb, mint egy millió jármű kerül csak értékesítésre 2025-ben, ebben az esetben mindössze 39 dollárt ér a részvény Levy szerint. Jelenleg tartásra javasolja a papírt az elemző, 400 dolláros célár mellett, ami jelentősen, közel 28 százalékkal alacsonyabb, mint a jelenlegi árfolyam.

Bármit is hoz a jövő, a jelen és a közelmúlt egészen biztosan a Tesláé: a cég zsinórban az ötödik negyedévét is nyereséggel zárta októberben, nemrég kiderült, hogy decemberben bekerül a nagy presztízsű S&P 500 Indexbe és csak idén közel 565 százalékkal került feljebb a részvény árfolyama.

MOL

Folytatta a saját részvények vásárlását a Mol, tegnap közel 179 millió forint értékben vásároltak. A vállalat felügyelő bizottságának elnöke nagy volumenben értékesített papírokat.

A Mol november 23-án 89 000 darab Mol-részvényt vásárolt, az átlagár részvényenként 2008,2 forint volt, ez alapján a tranzakció összértéke 178,7 millió forint. A tranzakció után a Mol tulajdonában 57 217 466 darab „A” sorozatú Mol-részvény van. Egy másik közleményben a Mol bejelentette, hogy Áldott Zoltán, a Mol felügyelő bizottságának elnöke november 19-én 120 362 darab Mol-részvényt adott el, az átlagár 1995,2 forint volt, a tranzakció összértéke 240 millió forint. A Mol árfolyama idén az elmúlt hetek ralija után még mindig 32 százalék mínuszban áll.

Bitcoin

A leghíresebb kriptodeviza, a bitcoin árfolyama a múlt héten átlépte a 18 000 dolláros szintet, ezzel olyan magasságokba emelkedett, amilyenre a 2017-es hype óta nem volt példa. Akkor gyors lefordulás követte a szárnyalást, kipukkadt a lufi, a kriptodeviza jegyzése kevesebb, mint 2 hónap alatt közel 65 százalékot zuhant. Adja magát a kérdés, hogy a mostani rali a három évvel ezelőttihez hasonlóan pusztán spekulatív jellegű-e, vagy komolyabb fundamentális okok is meghúzódnak a háttérben?

A bitcoin árfolyama idén közel 155 százalékkal került feljebb, már nagyon közel van a kriptodeviza jegyzése a 2017 decemberi, közel 20 000 dolláros árfolyamhoz. Adódik a kérdés, hogy az ezelőttihez hasonlóan spekulatív jellegű-e a rali, vagy más, komolyabb okok is meghúzódhatnak a folyamat mögött. A CNBC kutatása alapján pontokba szedve felsoroljuk az érveket amellett, hogy az idei menetelés miért lehet más, mint a 3 évvel ezelőtt tapasztalt volt:

Kiskereskedők spekulációja vs. vállalatok és milliárdosok: Mati Greenspan, a Quantum Economics alapítója és portfóliómenedzsere elmondása szerint a legnagyobb különbség a két rali között ott fogható meg, hogy míg 2017-ben az árfolyamot a kisbefektetők spekulációja hajtotta, addig idén már nagyvállalatok és milliárdos befektetők is beszálltak az üzletbe, mint például Paul Tudor Jones vagy Stanley Druckenmiller.

Integráció a fizetési rendszerbe: többek között a PayPal tette le nemrég a voksát a kriptodevizák mellett, a pénzforgalmi szolgáltatásokat nyújtó vállalat ugyanis októberben bejelentette, hogy ügyfelei több kriptodevizával, többek között bitcoinnal is tudnak kereskedni a rendszerükön keresztül, 2021 végére pedig a tervek szerint már fizetni is tudnak majd bitcoinnal a PayPal ügyfelek. A PayPal mellett többek között a Fidelity is megjelent a bitcoin piacán, augusztus óta a tehetősebb ügyfelek náluk is tudnak kriptodevizákba fektetni.

Koronavírus-válság és infláció: úgy tűnik, a koronavírus-válság következményeként várt infláció ellen nem csak a nemesfémeket, de a kriptodevizákat is biztonságos fedezéknek tartják a befektetők, a vírushelyzet okán rengetegen „menekültek” az aranyon és ezüstön kívül bitcoinba, természetesen ez is felfelé hajtotta az árfolyamot.

„Felezés”: idén májusban egy fontos technikai esemény is bekövetkezett a bitcoinnál, ez a „felezés” volt. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy megfeleződik a „bányászok” által kitermelt bitcoin értéke; erre azért van időről időre szükség, mert a felezés hatására csökken az új bitcoinok forgalomba hozatalának sebessége, ezzel tart fent a rendszer egy mesterséges inflációs szintet. A bitcoin esetében ez az esemény 4 évente, előre beprogramozott módon megtörténik, egyes elemzők szerint a felezés kimondottan jót tett a kriptodeviza árfolyamának.