2024 április 19

Korrekció jöhet a tegnapi esés után

Eladási hullám délután

Tegnap, az új esztendő első kereskedési napján nagyon erőteljes emelkedést láthattunk a világ tőzsdeindexein, délutánra azonban jelentősen elromlott a hangulat. A koronavírussal kapcsolatban érkeztek kedvezőtlen hírek: egyre több ország kénytelen lezárni még inkább a vakcina széleskörű alkalmazásáig, Anglia például gyakorlatilag teljesen lezár Boris Johnson miniszterelnök tegnapi közlése szerint. Emellett az új, fertőzőbb mutáns is egyre több országban jelenik meg. Fontos kiemelni, hogy a negatív hírek mellett technikai jellegű is lehetett az esés, ugyanis elmondható, hogy hatalmas menetelésen vannak túl a részvénypiacok, különösen az amerikai elnökválasztás óta. Így nézve viszont természetesnek mondható a visszaesés, vélhetően a következő napokban eldől, hogy kisebb korrekcióról van szó, vagy pedig esetleg tartósabb lejtmenetre kell készülnünk.

S&P500 határidős árfolyama: sokat ledolgozott már az esésből (www.investing.com)

Magyar tőzsde-eddig megúszta

A magyar tőzsdét egyébként nagyrészt elkerülte eddig az esés, bár a Richter mínuszban zárt, az OTP és a Mol erős teljesítménye felfelé hajtotta végül a BUX index árfolyamát. Hozzá kell tegyük: az esés jelentős része a magyar tőzsdezárás után következett be. Azóta azonban inkább újra emelkedést láthatunk a határidős indexekben, ezért akár az is előfordulhat, hogy a legfontosabb magyar blue chipeket elkerüli az esés. Egyébként az sem ritka, hogy a BÉT szembe megy a nemzetközi piacokkal: az elmúlt hónapokban sokszor képes volt a hazai tőzsde az emelkedésre úgy is, hogy az irányadó tőzsdeindexek éppen nem emelkedtek, vagy akár estek. Persze ennek fordítottja is sokszor előfordult már a múltban, de az elmúlt időszakban általánosnak mondható a magyar parkett felülteljesítése.

Arra a kérdésre, hogy merre tovább, valószínűleg ismét a vírussal és a vakcinával kapcsolatos hírek fognak választ adni. Fontos ugyanakkor a befektetői hangulat is: a vírus terjedésén kívül legalább annyira fontos az is, hogy a nagyobb alapok, kereskedők mennyire hiszik el, hogy néhány hónapon belül végképp vége a járványnak, és ennek fényében hogyan pozicionálják magukat.

www.investing.com